A gyalogtúra a  Dédestapolcsány – Mályinka – Szőlő-kő – Pirító-kő – Dédesi-vár – Kisvár – Verebecvár - Ördög-oldal – Bánkút – Bálvány (Petőfi-kilátó) – Ómassa – Garadna (vasútállomás) útvonalon tartott.

Táv: 21 km.

Szintemelkedés: 1001m (összesítve)

Dédestapolcsány - Dédesi-vár.: 451 méter

Dédesi-vár - Kisvár: 94 méter

Kisvár - Petőfi-kilátó: 456 méter

Időtartam: 7 óra.

Az elmúlt időszakban visszajáró lelkek lettünk a 6:25-ös buszon. Szombat reggel újra gyülekeztünk az ideiglenesen létesített Volán buszállomáson a Népstadionnál. Nyolcan indultunk útnak, szerencsére mindenki eljött. Az ismert útvonalon haladva 9:40-re után már Dédestapolcsányon voltunk. Sűrű bozótoson átvágva mentünk be a Nagy-kőhöz, a helyiek sziklamászó-gyakorlóhelyéhez. Fényképezés után az országúton indultunk el Mályinka felé. A dimbes-dombos mezők felől már tisztán láttuk a Dédesi-várat, a Kisvárat, a Bálványt, a Bükk északi vonulatát. Hamar elértük Mályinkát, megkerestük a helyi italboltot, ahol bélyegeztünk. Az italbolt melletti vegyesboltban feltöltöttük a készleteinket, majd tovább indultunk. A református templomot és a vele szemben elhelyezkedő haranglábat elhagyva egy kis tó – valószínűleg pisztráng keltető – mellett kapaszkodtunk fel a falu határán fekvő szántóföldek mellé. Innen már erdőben vezetett az út. Viszonylag könnyű, séta jellegű, hol emelkedő – hol lejtő erdei úton értünk fel a Szőlő-kőre, ahonnan egy kis sziklapadról visszaláttunk az kis falvakra. Innen lefele haladtunk, gyorsan lejutottunk a Barócz-patak partjára. Sötét patakparton haladtunk előre, csak néhol sütött be egy-egy kis vágáson a nap. Jobb oldalon mellettünk a Dédesi-várhegy magaslott. A ránk váró emelkedő nem sok jót sejtetett. Szerencsénkre a szárazság miatt a talaj nem volt felázva, nem csúszott, így nekivághattunk a meredek hegyoldalnak. A rendkívüli emelkedőt magunk mögött hagyva a Kisvár-Dédesi-vár nyeregben szusszantunk pár percet, s innen a sziklákon keresztül másztunk fel a vár romjaihoz. Akinek van kitartása, bátorsága és nincs tériszonya, annak mindenképp érdemes itt felmászni, ugyanis csodálatos kilátás nyílik a sziklákról a Kisvár és a Bükk belseje felé. Nehéz ettől a látványtól elszakadni. Itt tartottuk az ebédszünetet.

1247-ben a várjobbágyok eladták a várépítésre alkalmas Dédeskő egy részét a Miskolc nembeli File zágrábi prépostnak és testvéreinek, akik a birtokot rövidesen továbbadták az Ákos nembeli Endrew fia Ernye bánnak, aki 1254 előtt a várat felépítette. Ernye bán fia István és unokái Kopasz nádor oldalán harcoltak Károly Róbert király ellen. A lázadókat a debreceni csatában legyőzték és István fiai a dédesi várba menekültek, amelyet a király ostrommal elfoglalt. 1525-ben az ostrom során rommá lett várat Károly Róbert parancsára újjáépítették.

A király rendes várnagyot tartott benne. 1431-ben Borbála királyné a dédesi várat Rozgonyi Istvánnak elzálogosította, majd 1438-ban a visszaváltott várat Albert király a Pálóczyaknak adományozta. A Pálóczy család utolsó tagja mohácsi csatában meghalt, ezután a vár Szapolyai Jánosé lett. Szapolyaitól a Ferdinánd párti Perényi Péter szerezte meg. Tőle 1548-ban fia Gábor örökölte. Perényi Gábor örökös nélkül halt meg. Halála után a király a várat Erdőhegyi Boldizsárnak adományozta. 1567 április elején Bárius István várkapitánysága idején Hasszán temesvári pasa ostrommal foglalta el. A tizenöt napos ostrom során tarthatatlanná vált várat őrsége titkos alagúton elhagyta és az előre aláaknázott tornyot a bevonuló törökök alatt felrobbantották. A megmaradt falakat a török rombolta le és ezt követően már nem állították helyre.

A pihenő alatt felfedeztük a romokat: megnéztük az omladozó falmaradványokat, egy torony (?) alapjának maradványait. A pihenő és az ebéd után a kék L jelzésen kezdtük meg az ereszkedést. Rövid időn belül, még a csúcs közelében jutottunk ki egy sziklás perem tetejére, ahonnan szintén csodálatos panoráma tárult elénk szinte minden irányban: láttuk a kiinduló pontot, Dédestapolcsányt, Mályinkát, a Vár- és Recem-völgyet, a Mártus-követ, a Bálvány-hegyet. Ide tényleg megérte felmászni! Hamarosan ismét a nyeregben találtuk magunkat. A jelzést követve a Kisvár sziklatömbje alá értünk. Itt aztán fel kellett használnunk minden sziklamászó képességünket is, hogy feljussunk a szirt tetejére. Az 594 méter magas szikla hegyen ért minket az újabb meglepetés: az ÉNY felé, a Dédesi-várhegy irányába gyönyörű kilátást tárult elénk, D felé pedig a csodálatos hegyvonulatok kápráztatták el a szemet. A fényképek elkészítését követően leereszkedtünk a hegy alatt található táborhelyig, majd itt eldöntöttük, hogy nem ereszkedtünk vissza a Barócz-patak völgyébe a S jelzésen, hanem a Vásárhely-kő alatti nyergen keresztül a Verebecvár kúpja felé indulunk. A hegy oldalán haladva, erős napsütésben értük el a földvár maradványit, majd hamarosan a balról csatlakozó, a patakvölgy felől érkező kék jelzést követve az Ördög-oldal meredeken emelkedő kőtörmelékes útján kapaszkodtunk felfelé. A fák között néha-néha kilesve még láthatóvá vált az eddig megtett út is. Egy rövid, műúton megtett szakaszt követően kis ereszkedés után értük el a bánkúti Síház épületét. A büfé helységének elfoglalása után folyadékszükségletünk pótlása következett.

Miután teleittuk magunkat a fenti teraszon bélyegeztünk az igazoló füzetekbe, majd a Petőfi-kilátó felé vettük az irányt. A Fehér Sas Panzió (volt turistaház) mellett jobbra kanyarodva indultunk el, néhány lépés után a Z+ jelzésen pedig NY felé mentünk. A Bálvány hegy tetejére 15-20 perc alatt értünk fel az emelkedőkkel tarkított úton. A Bálvány a Bükk második legmagasabb csúcsa (956 méter). Neve a pogány korra utal, rajta a rádióadó mellett fémkilátót építettek (Petőfi-kilátó), amiről csodás körpanoráma tárult elénk. A mai napi utunk, a NY-i hegycsúcsok, a D felé eső „kövek” kúpja mind-mind látszott a csodás napsütésben. A kis kitérő után mai túránk utolsó szakasza következett: a Z+ jelzésen visszafordultunk Bánkút felé, majd a Síház aljától a S+ jelzést követtük. Itt a Száraz-völgyben ért minket a következő csoda: az út mindkét oldalán hatalmas lapu levelek nőttek, olyanok, amilyeneket még eddig sosem láttunk. A völgy a neve ellenére nem volt kifejezetten száraz. A kis patak, a sok vízi növény igazi páradús erdei utat biztosított. A szurdok két oldalán elhelyezkedő sziklatömbök között értünk ki a hegyvonulat mélyén megbúvó Ómassa falucskába. Mivel a 17.15-kor induló 15-ös busz éppen az orrunk előtt hagyta el a megállót, úgy döntöttünk, hogy sétálunk még egy keveset. A műúton haladva Garadna vasútállomás felé indultunk el. Sajnos a vasút csak jóval később indult volna, így az addigra Minket utolérő (17:50-es) busszal mentünk Miskolcra. 1 óra múlva már a Tiszai-pályaudvaron találtuk magunkat, ahonnan élményekkel gazdagon, kissé fáradtan értünk haza Budapestre.

A túra pontértéke: 51,5 pont. (A pontozás a Természetjáró Minősítési Szabályzat alapján készült www.fsz.bme.hu/mtsz/szakmai/minszab.htm.)

Az utunkról többet a képek beszéljenek.
/ A képek az Unilever SE tulajdonát képezik ! Bárminemű terjesztése a terjesztő lelkére van bízva, mivel úgyis terjesztik: irodai falinaptárokból visszaköszönve /foto : Viola Zsolt