2002. november - 16 -án
A gyalogtúra árkon bokron keresztül tartott .
- Bocs az árkokért és bokrokért - :)
November 16-a szombat, rövid túra kilátásban - olvasom az előtte levőm csütörtökön a postaládámból -, annyira nekilendültem, hogy aznap már 08:40-kor leszálltam az 1-es villamosról, hogy a Szentlélek téri találkozón megjelenjek - lassan összejött a 16 fős társaság, ebből ismertem már Attilát, Melindát, Tamást, Katit, Sanyát - Erzsikével, Judittal, Zolival, Ágival Antallal, Évával, Ilonával, Bencével, Gáborral, Ákossal most találkoztam először, de remélem, nem utoljára - a 18-as villamos kivitt minket a zöldbe, leszálltunk egy téglagyár előtt és Attila vezényszavára: "Balra" azonnal elindultunk balra, majd rögtön vissza is fordultunk, hogy jobbra induljunk el, át egy nagy, szocreál betonoszlopokkal /valamikor lakópark épül itt - ennyit a természet elfoglalásáról *szerk./ csúffá tett mezőn és egy jó darabig nem is csináltunk mást, csak mendegéltünk beszélgetve - a kellemesen kora őszi időben mindenki jó hangulatban volt - a rét zöldje ugyan már megfakult, de imitt-amott vadvirágok még voltak, később le is fényképeztem őket - egy madáretetőszerű kilátóra rengetegen fölmásztak, hogy inoghasson alattuk a hosszú keményfából ácsolt létra persze egyenként és ezzel rengeteg idő elment, úgyhogy észrevétlenül ki tudtam pihenni az első néhány kilométer gyaloglást - én úgy döntöttem, a létraingás látványa kárpótol a felmenetel gyönyöréért és közben egy grapefruitnak gügyögtem magamban - kajánul kifaggattam őket, mit látni felülről, így megspóroltam a megtapasztalás élményét - egy vagány vékony fiatal nőre csodálkoztunk ezután, aki egy karon ülő és kettő, lábon járó kisgyermekkel vágott át egy szántón és úgy tartott felénk, mintha napközibe hozná a kicsiket - benézett az itteni szántóra, de nem találhatta meg, amit keresett, mert három másodperc múlva elindult vissza, ahonnan jött - szinte az ő vonzásában mi is elindultunk, mintha mindenkiben megszólalt volna egy belső hang, menjünk, nézzük meg, hova megy az idilli négyes, de már nem emlékszem, hogy láttuk volna, hogy valójában hova is távozott - folytattuk utunkat, én a grapefruit második felének elfogyasztását, a szántón, egyszer csak hallom, hogy túratársaim az egri várról beszélnek - először azt hittem, egy előző túráról van szó - később aztán a Kevélyek ölelésében vármaradványokat vettem észre és felkiáltottam: Minek a romjai azok ott a távolban?, senki nem mondta, de hülye vagy, ezt se tudod, hanem vidáman felvilágosítottak, hogy az az egri vár mása, a filmforgatáshoz építették - ja, persze, bólogattam, mintha csak most jutott volna eszembe - az ál-egri vár mint stabilnak látszó hely jól jött az éhező társaságnak, de itt a törökök gyaníthatóan jó munkát végeztek, mert nem mindenki fél fenekére jutott ülőhelyként várfal - nekem szerencsém volt, mert találtam egy cölöpöt, átmérője körülbelül 25 centi volt, de egész jól lehetett rajta néhány fügét elfogyasztani - a fügém egyébként érdeklődést keltett, amíg ki nem derült róla, hogy az, ami, mert azt követően néhány lekicsinylő grimaszt kapott üdvözlésül - utóbb sajnáltam, hogy nem hoztam el otthonról az ananászt és a maláji tőrömet (kris), mert a nagytestű déligyümölcs nyílt színi felbontását még nagyobb érdeklődés kísérte volna - az evésnek Attila mindig hamarabb véget vet, mint egy adag gyaloglásnak, így újra elindultunk, ezúttal is balra, ahonnan megint vissza kellett fordulni - javaslatként a jövő túrákra felterjeszteném: ennyi jóindulattal és energiával akár azonnal a jó irányba lehetne elindulni - vagy ez stratégia lenn? - tele hassal felfelé menni nem túl gyomorbarát dolog, de ezt a sziklákon felfelé menet már nem nagyon értem rá megbeszélni senkivel, mert azon voltam, hogy lehetőleg jó helyre tegyem edzőcipővel díszített piskótáimat - Sanya jött mögöttem és segített lihegni nekem, de ez az ő szájából csak műlihegés volt persze, nekem viszont segített szétesőben lévő lelkierőmet összeszedegetni - nem szégyellem bevallani, hogy nem volt gyerekjáték fölmásznom - de mikor végre fölértünk a tisztásra, már boldogan konstatáltuk, hogy 1 óra van, vége a túrának! - a nap elmosódottan és pontosan 1 órát mutatva sütött a homályon keresztül, a völgy pedig csodálatos látvány volt - imitt-amott piciny vadvirágocskák melengették a szívemet - a lefelé vezető út aztán már nem volt nehéz, csak a térdeket tette alaposan próbára - később már csak apró-cseprő eltévedések növelték a túra időtartamát - a hegy aljában aztán Attila megmutatta a távolban lévő csillaghegyi lakótelepet, látjátok, már csak ez a kis távolság van hátra és máris ott vagyunk - a kis távolság legalább még egy órába került, de az se volt dagonya nélküli - a végére hagytam a köszönetet, mert az csak annak jár, aki végig tudta olvasni kisdolgozatomat: köszönöm minden kedves lánynak és fiúnak, hogy ezt a csodálatosan langyos szombati napot együtt tölthettem velük kedvenc hegységem dombjai között - Isabel
Köszi a beszámolót a kitartást.
Az utunkról többet a képek beszéljenek.