Gerecse beszámoló

2002. szeptember - 07 -én

A gyalogtúra egy kicsit kibővítve és több szintemelkedéssel  tartott a következő útvonalon:

Túrajelentés: 2002.09.07. Országos KÉK- túra szakasz - a 11. számú túra középső része

Kis csoportunk ma a Népligetnél találkozott, ahonnan 7:15-kor indult a busz Tatabánya felé. Gyors átszállást követően, 09:30 előtt pár perccel már a Héreg melletti főút buszmegállójában találtuk magunkat. A falun átvezető műút mentén megnéztük a késő barokk stílusú református és a barokk stílusú katolikus templomot, majd a falu végénél a zsav.gif (890 bytes) jelzésen kezdtük meg túránkat a Gerecse számunkra eddig ismeretlen belső részében.

A Tatai törésvonal, a Zsámbéki-medence és a Duna között elterülő hegyvidéki tájképet foglaljuk össze Gerecse néven. A Gerecse egy alacsony dolomit és mészkőhegység. Az alacsonyabb részeken cseres tölgyesek, kicsit feljebb gyertyános tölgyes, a magasabb helyeken bükkös, a lejtőkön karsztbokor-erdők, sziklagyepek, és – az enyhébb esésű helyeken – lejtősztyepp-rétek, pusztagyepek találhatók. A Gerecse a Magyar-középhegység nyugati vonulatának, a Dunántúli-középhegységből annak is Dunazug-hegységcsoportjából a legnyugatibb tájegysége. 850 km2 kiterjedésű. Legmagasabb csúcsa a 634 méter magas Gerecse. A hegység 8 617,4 ha-ja 1977 óta védett (Gerecsei Tájvédelmi Körzet), 5 terület fokozott védelem alatt áll. Természetes határai északon a Duna, nyugaton a Dunaalmási-tatai törésvonal és az Által-ér völgye, délen a Tata-bicskei törésvonal. Keleti határvonala nem különül el élesen. Háromszög alakú röghegység, mely aprólékosan feldarabolódott és ferdén kibillent mészkő és dolomit (felső triász) rögök sorozatából áll. Kicsiny rögei keleten meredek, keletről nyugatra enyhén lejtenek, négy nagy vonulatokban rendeződve csaknem merőlegesen futnak ki a Dunához. A hegység tipikusan gyűretlen röghegység, mely az egyes orogén mozgások hatására összetört, s a törések mentén süllyedések, illetve kiemelkedések jöttek létre. Legidősebb kőzetei a triász dolomit és Dachsteni mészkő, továbbá a változatos kifejlődésű jura és kréta mészkőformációk, kréta durvatörmelékes öszleletek. Ezekre a középső-eocén tenger agyagos, márgás, helyenként széntelepes üledékeket rétegzett. A szerkezeti árkokban az eocént követő szárazföldi periódus után oligocén homok, márga, kavics, a peremeken pannóniai deltakavics, agyag és homok, édesvízi mészkő rakódott le; a negyedidőszaki üledékeket édesvízi mészkő, lösz, lejtőüledékek, folyóvízi homok és kavics képviselik.

Az út a gyertyános tölgyesben vezetett, rövid ideig szinten haladva, majd hamarosan erős emelkedőn kellett kapaszkodnunk a Halyagos aljáig. Itt kis időre ismét kiegyenesedett az út – egy kis vágáson ki lehetett látni a Fehér-kő sziklaszirtjeire, majd a 447 méteres Halyagos tetejéig újra emelkedő következett. Lassanként megjelentek a bükkfák is, a hatalmas fák között, a jobb oldalon húzódó mély völgy peremén jutottunk egyre feljebb. Közvetlenül a hegycsúcs előtt értük el a Z jelzésre merőleges ksav.gif (920 bytes) utat. A kereszteződésnél jobbra kanyarodtunk és rövid gyaloglás után egy tisztásra kiérve érkeztünk meg a bánya-hegyi erdészházhoz, mely előtt egy tölgyre rakva találtuk meg a bélyegzőt. A bánya a mai napig is működik, a magyar „vörös márványt” bányásszák ki. Ez a vasoxid miatt vörösre színeződött kőzet tulajdonképpen nem igazi márvány, mivel tengeri üledékes, kemény mészkő. Ilyen kőzetet használtak a Mátyás királyunk visegrádi és budai palotájának díszítéséhez is.

A bélyegzést követően a tisztás jobb szélén az erdőbe vezető K jelzésen indultunk tovább. Bal kéz felől félelmetes, sötét fenyves, jobb kéz felől tölgyes, bükkös erdőben vezetett az út. Hamarosan kereszteztük a megszűnt bányavasút nyomvonalát, a régvolt vasúti töltést még ma is viszonylag jó állapotban találtuk. Az út észak felé fordult, a kker.jpg (892 bytes) letérő után egy kerítéssel körbevett, új telepítésű tarvágás jobb oldalán haladt tovább az út. Bal felől a Gerecse-hegy (633 m) tömbje magasodott fölénk. A szekérút folyamatosan a hegy lábánál haladt. Egy éppen az ebédjét elfogyasztó vadkan mellett elhaladva újra beértünk az erdőbe. Égig érő bükkfák és tölgyek között, a Gerecse északi oldalában vezetett a jelzés. Hangyavárak között haladt tovább a továbbra is széles, járható erdészeti út. Egy száz éves tölgyet elhagyva láttuk meg a több mint 200 éves Sandl-hársat, melynek gyökerei között kis pihenőt tartottunk. A hárssal szemben egy másik érdekes facsoportot is észrevettünk: egy vékony, egyenes törzset ölelt át hátulról egy hozzá hasonló, szorosan a másikhoz simuló fa, majd még a lombkorona előtt szabályosan kettényílt előtte, és büszkén kísérte párját a magasba. Szintben haladva érkeztünk meg a Serédi-kastély (volt Gerecse üdülő, jelenleg kiadó üdülőhely) patinás épülete előtt húzódó kerítés mellé, ahol a következő bélyegzőt találtuk. Innen kis kitérőt tettünk a ksav.gif (920 bytes) jelzésről és meglátogattuk a Kis-Gerecse kőfejtőjét. Útközben megnéztük a Tűzköves-barlangot és a Jura-zsombolyt, majd a bánya szélén visszakapaszkodva értünk vissza a ksav.gif (920 bytes) útra. A kőfejtőtől csodás panoráma tárult elénk: alattunk a függőleges falú vágatok, szemben a világhírű Pisznice vonulata vonzotta a tekintetet. Legközelebb ennek is időt kell szentelni és egy helyi vezetővel közösen, engedéllyel kell megpróbálni bejutni a szigorúan védett területre, mely ősmaradványairól, barlangjáról méltán híres. Az út hamarosan lejteni kezd, és egy völgyet elhagyva (villanyvezeték) a Kis-Gerecse oldalára jutottunk. Körbe-körbe mindenhol fehér mészkősziklák uralták a területet. Az út továbbra is lefele vezetett, 100 méter után egy több méter magas sziklafal alá értünk, ahol egy kis emléktábla volt a sziklába vésve (Kovács Mihály?) és felette egy Mária kegyhely. Itt fogyasztottuk el az ebédet, majd a sziklás úton, éles lejtőt követve a Gerecse TV-torony üzemi útjához érkeztünk. A psav.gif (890 bytes) jelzés innen kanyarodik vissza Héreg felé, de mi a ksav.gif (920 bytes)-en folytattuk tovább az utat. A két hegy közötti völgyben, a Vízválasztón haladt tovább az út, jobb oldalon elkerítve újból csodás bükkös erdő tárult elénk. Rövid gyaloglást követően elértük az erdő szélét és széles rétek mellett haladva megérkeztünk Pusztamarótra. Visszatekintve magunk mögé a Gerecse zárt tömbje látszódott, tetején a Tv-toronnyal, mely most kilátóként is üzemel. Egy íves jobb kanyar után pillantottunk meg egy hatalmas fenyőt, melynek lábánál a település régi temetőjét, néhány csodásan faragott sírkövet találtunk. Innen jobb kéz felé helyezkedett el a csupán néhány házból álló Pusztamarót.

A XIV. században említik először, később templomos rendházat, majd vadászkastélyt is építettek ide. A mohácsi csatát követően szekérvárrá alakították, de a jelentős török erő ellen ez más semmit sem érhetett. A vasút megépítését követően a gyümölcstermelés vált jelentőssé, majd a szocializmus ideje alatt gyerektáborként használták. A volt „úttörőtábor” jelenleg turista központként üzemel. Levélcím: PUSZTAMARÓT Kft. 2525 Bajna, Pusztamaróti Tábor; telefon és fax : (06)60 321-296.

Az újabb bélyegzés után kissé visszafelé haladva a rét szélén értük el újra a ksav.gif (920 bytes) jelzést. Hirtelen É-ra fordult az út, a Marót-kő és a Marót-hegy oldalában haladva. Vidám hangulatú, csendes, madárdalos tölgyesben vezetett lefelé az utunk. Hirtelen balra fordulva, szinte haladva a Domoszló-völgybe jutottunk, melyben hosszú tűkanyarral kerültük meg a Vaskapu szurdokot. Egy nyiladékhoz érve balra fordultunk és a villanyvezetéket követve először a kerítés bal, később a jobb oldalán folyamatosan hullámozva haladtunk előre. Közel 2 km után jobbra fordulva a Bika-rét széléhez értünk, itt egy kis pihenőt is tartottunk. A Bika-rétről csodás panoráma tárul elénk: előttünk egy hatalmas napraforgó mező, mögötte a Som-berekkel, a Marót-heggyel és a környező hegykúpokkal. A kerítés mellé visszatérve néhány száz méter után kiértünk a bajóti országútra, melyről kis emelkedés után hirtelen jobbra tértünk le. Az út erősen emelkedni kezdett, majd a baloldalon emelkedő magas homokkő fal egy vágatában bekanyarodott újból az erdőbe. Az emelkedő továbbra is izzasztott minket. Hamarosan a Büdös-lyuk mellé érkeztünk, ahonnan a Kökényes-oldalon és a Bozótoson keresztül a Péli-föld széléhez értünk. Itt már jelentős mennyiségű légy és szúnyog armada követte utunkat. A domb tetejéről csodás panoráma tárult elénk. A Gerecse É-i vonulata, az Öreg-kő, a Kőszikla, a Hegyes-kő, a Gete-csoport csúcsai vezették szemünket egészen a Pilis Ny-i vonulatáig. A szántó melletti földúton ereszkedtünk le az országútra, ahol jobbra kanyarodva kicsit több mint 1 km után érkeztünk meg Péliföldszentkeresztre.

Péliföldszentkereszt ősi zarándokhely, mely a 633 méter magas Gerecse nyúlványa és a 374 m magas Öregkő hegy lábánál fekszik. Az első írott levél 1265-ből származik. Ezen a területen már az Árpád korban népes település lehetett, mely az oklevélben Pél néven szerepelt. Időrendben a következő okirat 1269-ből származik. Az 1406-1715-ig feljegyzett éves összeírásokban Péliföld nem szerepel. Valószínűleg 1526-1543 között pusztulhatott el. Az 1700-as évek elején Ágoston rendi remeték éltek itt, akik saját kápolnával rendelkeztek. Középkori templomának romjai a mai templom helyén a XVIII. sz.-ban még álltak. Az 1732. évi visitati canonoca alkalmával följegyezték, hogy Péliföld - Nyergesújfalu filiája az esztergomi érsek birtoka. A mai műemlék jellegű barokk stílusú templomot 1735-ben Eszterházy Imre hercegprímás építtette, aki ugyanebben az évben búcsújáró hellyé nyilvánította, Szentkereszt tiszteletére, így lett a neve Péliföldszentkereszt. 1763-ban Barkóczy Ferenc érsek a nazarénus rendet telepítette ide, majd egy év múlva kolostort emeltetett számukra. Ők l763-tól 1770-ig működtek Péliföldszentkereszten. 1866-ban Scitovszky János hercegprímás, esztergomi érsek meghívására a magyar alapítású pálos rend telepedett le, akik a következő évben el is hagyták Szentkeresztet. Vaszary Kolos prímás újra megpróbálja letelepíteni őket 1903-ban, de csak 3 évig maradtak. 1913-ban Cshernoch János hercegprímás a Szalézi rendet hívta meg és telepítette le, lelkipásztori feladattal bízta meg. A kegyhelyet plébánia rangra emelte. 1944-ben a szalézieknek menekülniük kellett Magyarországról, így hamarosan az állam tulajdonába került a rendház. Az elmúlt 40 évben volt vájár ipari iskola 1981-ig, 1989-ig börtön, de Rockenbauer Pálék még úttörőtáborként is látták. 1994-ben a Szalézi rend újra megkapta Szentkeresztet. Visszaköltözésüket követően a templomot, a rendházat is felújították. Ma hármas funkciója van : kegyhely, lelkigyakorlatos ház és nyári üdülőhely ministránsoknak, hittanosoknak és családosoknak. (Don Bosco Ifjúsági Központ). Feltétlenül megtekintésre érdemes a XVIII. sz-i Kálvária-szoborcsoport, melynek minden stációja más-más stílusban épült, a Schmidt Sándor bányaigazgató által az 1930-as években építtetett lourdesi barlang (kőkápolna).

Sajnos a hivatalos Kék-túra bélyegzőt nem tudtuk használni, mivel nem éppen épeszűnek mondható barbárok a bélyegzőről a gumiborítást lekaparták. Szerencsénkre a rendházban kaptunk egy sokkal szebb bélyegzést, majd az igen barátságos plébános még a templomot is körbe mutatta, elmesélve rendjük és a település rövid történetét. Az újabb pihenőt követően a plébánia mögött vezető úton folytattuk tovább a túrát. Néhány száz méter után érkeztünk meg a közelben található Szent Kút-forráshoz, ahol megnéztük a II. világháborús katonasírt, a Mária-kegyhelyet és a kulacsok feltöltése után az Öreg-kő felé vettük az irányt. A fák közül kiérve a Furdalós dombjának szántóján keltünk keresztül, amely most sárga, fehér virágtakaróval volt borítva. A szúnyogok második inváziója itt kezdődött meg. Visszatekintve láthattuk a péliföldszentkereszti templomtornyot, bal kéz felől a Gerecse háta látszott a TV-toronnyal, mögöttünk a távolban a Gete hegycsoport emelkedett ki, előttünk pedig az Öreg-kő sziklaszirtje fehérlett. A mezőn átérve először egyenesen, a térkép szerint próbáltunk közeledni a sziklához, de a K jelzést néhány méter után sem pillantottuk meg. Szerencsénkre azonban így észrevettünk egy kis rókát, aki minket meglátva gyors iramban elfutott a hegyoldal felé, a bozótosba. Visszaléptünk a szántó széléhez, ahol egy kicsit É felé kellett haladnunk a szekérúton, innen vezetett felfelé a kaptató a hegy lábához. A hegy alatti szekérúton hamar eljutottunk a szikla alatti pihenőhelyre. Innen vezetett fel a kkor.jpg (883 bytes) a Jankovich-barlanghoz és az Öreg-kő tetejére.

A 375 m magas Öregkő természetvédelmi terület. 50-60 m-es kibillent dachsteini mészkőből álló, szinte merőleges sziklaszirtje a fülesbagoly és a kerecsensólyom fészkelő helye. Sziklamászó iskolaként is használják. A Gerecsében csak itt fordul elő a fürtvirágzatú szirti ternye. Említésre méltóak ősember lakta barlangjai és hidrotermálisan keletkezett aknabarlangjai (zsombolyok). A 2. számú zsombolyból került elő hazánk legnagyobb, 5-6 cm él-hosszúságú barit táblája (súlypát). A Jankovich-barlang az Öregkő meredek letörésű hatalmas mészkősziklái között nyílik. Felszakadt mennyezetű több folyosóból és teremből álló, hévizes eredetű barlang, mely főként ősrégészeti szempontból jelentős.

Kis emelkedő után egy betonlépcsősora aljához értünk: 200 lépcső után először a Baits-barlanghoz, majd a Jankovich-barlanghoz értünk. Magával ragadó látványt nyújtott a kb. 10 széles és magas barlang, mely 35 méter mélyen nyúlik a sziklafalba. A barlang mellett falépcsősor vezet fel meredeken az Öreg-kő tetejére, ahonnan fantasztikus kilátás tárult elénk: É-ÉNY felé a sziklafal húzódott, háttérben a Duna vonalával, K felé a Gete látszott, ÉK felé a kanyargó Duna az esztergomi bazilikával. Lenyűgöző volt, mintha madártávlatból láthattuk volna be a környező hegyeket. Az izzasztó leereszkedést követően a ksav.gif (920 bytes) jelzésen folytattuk az utat. Hamarosan sűrű bozótos, cserjés fiatal erdőbe értünk, egészen a Gyertyános felé tartó szekérútig kellett a bokrok között utat vágni magunknak. Kiérve a földútra először balra, majd a Gyertyános kúpja alatt jobbra fordultunk. Körülöttünk folyamatosan erdő és szántó váltotta egymást. 1 km után ismét éles bal kanyar következett, egy fakereszt mellett elhaladva vezetett a kikövezett út be Mogyorósbánya kis falujába. Hamarosan elértük az első házakat, majd nemsokára már a buszmegállót vizsgáltuk. Teljes megdöbbenésünkre a Volán menetrend szerinti buszt nem láttuk kiírva a táblára. Elindultunk a Kakukk vendéglőbe, hogy a mai utolsó bélyegzőt beszerezzük, ott aztán kiderült, hogy amit a menetrend Mogyorósbánya Rakodó megállónak neveztek, az tulajdonképpen nem is létezik, illetve más elnevezése van. Ez még nem is lett volna probléma, csak ez a megállóhely a Duna mellett, még 4 km-re helyezkedett el. Szerencsénkre a vendéglő tulaja segítőkésznek bizonyult és hamar megszervezte számunkra a lejutást: egy fiatal pár autóval fuvarozott le minket Tátra, ahol a Dorogra közlekedő, majd onnan Budapestre induló autóbuszra szállhattunk fel. 21:30-ra már az Árpád-hídnál voltunk. Legközelebb innen folytatjuk.

A túra pontértéke: 60,5 pont. (A pontozás a Természetjáró Minősítési Szabályzat alapján készült www.fsz.bme.hu/mtsz/szakmai/minszab.htm.)

Az utunkról többet a képek beszéljenek.
/ A képek az Unilever SE tulajdonát képezik ! Bárminemű terjesztése a terjesztő lelkére van bízva, mivel úgyis terjesztik: irodai falinaptárokból visszaköszönve /