Upponyi túra

2002. november  09 -én

Országos KÉK-túra szakasz - a 23. számú túra része

Útvonal: Dédestapolcsány – Lázbérci-víztározó – Dedevár – Upponyi-szoros – Uppony – Szilas-tető – Koloska-tető – Határ-völgy – Putnok.

Táv: 17 km

Szintemelkedés: 344 m (összesítve)

Dédestapolcsány - Uppony: 114 méter

Uppony - Putnok: 230 méter

Időtartam: 6 óra.

Szombat reggel a Népstadionnál gyülekeztünk az ideiglenes Volán buszállomáson. Kilencen indultunk útnak, később még ketten csatlakoztak hozzánk. A buszból kifelé tekintve elég szomorkás, ködös kép tárult elénk. Gyöngyöstől a Mátra, Egerből a Bükk burkolódzott fehér lepedőjébe. A megszokott útvonalon haladva 09:45-re már Dédestapolcsányon voltunk. A világháborús emlékműnél szálltunk le a buszról, majd az élelmiszerboltból begyűjtöttük a fellelhető „Vadász” csokoládé szeleteket.

Dédestapolcsány két Árpád-kori település egyesítésével kelt életre 1950-ben. Az első, Dédes az 1200-as években Borsod várához tartozott, ezt követően az Ákos nemzetség tulajdonába került. Várát – melyet júniusi túránk során érintettünk – Ernye bán építette. A faluban főként a várhoz tartozó jobbágyok éltek. 1221-ben említik először írásban, Dedus néven. A vár a XIV. század elején királyi birtok lett, ezzel egy időben jelentősége is megnőtt. A falu ekkor a Pálóczy család kezébe került. A mezővárosi rangot csak a következő évszázadban kapta meg. A hódoltság idején török kézen volt a terület – a környező falvak és a vár is. 1576-ban már önálló egyháza volt a reformációnak köszönhetően. Azóta is a református vallás a meghatározó itt. Katolikus temploma csak a XIX: században épült fel. A másik település Bántapolcsány, neve szláv eredetű. Dédessel együtt a Pálóczyak tulajdona volt, majd a család kihalását követően Perényi Péteré lett. A dédesi vár eleste után Putnok várának tartozéka lett. Később a török, majd a Daróczyak, végül a XVIII. Században a Szentmiklóssy család lett a tulajdonosa. Szintén református falu, temploma 1769-ben épült.

A főút vonalát követve indultunk el a falu vége irányába. Szépen felújított házak között mentünk, egy disznóvágás mellet is elhaladtunk. Hamar elértük a falu szélét, innen már csak pillanatok kérdése volt és a Lázbérci-víztározó partjához értünk.

A víztározót 1966-ban létesítették a Bán-patak felduzzasztásával. Benne 6 millió m3 vizet tartalékolnak. Legnagyobb mélysége 18 méter.

Közvetlenül a tó elején vezetett át egy kis, kavicsokból épült töltés a DNY-i nyúlvány másik oldalára. Ezen tettünk meg pár lépést, hogy még jobban szemügyre vehessük a hosszan elnyúló tó felszínét és a két partját övező hegyvonulatokat. A baloldalon a Malom-hegyese, a Lipóc csúcsai, jobb felől az Éles-kő, mögötte halványan a Fekete-kő-tető magasodott. Az időjárás viszonylag kegyes volt hozzánk, itt-ott a nap is előbújt a felhők közül: igaz a párás levegő miatt nem lehetett túl messzire ellátni. A K jel a bal oldali vízparton, közvetlenül a tó mellett vezetett tovább. Mellettünk a helyi horgászok már bőszen figyelték a horgászbotokra felkötött jelzőiket. A környező hegyek oldala már teljesen kopár volt, a falevelek már „kézbesítve” lettek idén. Ennek eredményeképpen az úton vastag avar takaró terült el. A jel nemsokára felvezetett a tó mellett kanyargó új műútra és azon haladt tovább. Elhaladtunk az Éles-kő szirtjei mellett, majd hamarosan a Lipóc-völgy bejáratához érkeztünk. Innen már visszatekintve látni lehetett a tó K-i szárnyát is. A vízbe benyúló kis félsziget, mint egy hatalmas víziló terült el a két ág között. Az Upponyi-forrás után az út élesen balra kanyarodott, az Alsó-völgybe érkeztünk. A hegyoldalról a kopár fák a fejünk fölé hajolva követték minden mozdulatunkat. A víz ezen a részen méregzölddé változott, a másik oldalon feltűnt a Vízköz sziklatömbje, melynek tetején a Dedevár romja várt ránk. Megkerültük a tó végén lévő kis vízgyűjtőt, majd egy kis csapáson a vár meghódítására indultunk. Szerencsétlenségünkre a térképen jelzett szaggatott vonal egy kicsit még északabbra vezetett, így kicsit kalandosan érkeztünk fel a csúcsra. Először az Uppony felől érkező kis patakon (Csernely-patak) kellett átkelnünk: ez meglehetősen nehezebbre sikeredett a vártnál, mert a régen itt található beton híd már romokban hevert. Az átkelést követően a víztározó felől kezdtünk el felkapaszkodni. Nagyon meredek, sziklákkal csipkézett kis ösvényen másztunk felfelé az avarban és az előző napi esőzéstől kissé felázott talajban. Nemsokára felértünk a tetőre, ahol a Dedevár még megmaradt kis kőhalma fogadott minket. Itt tartottuk az ebédszünetet is. A fák közül – a párás, ködös idő ellenére is – csodás kilátás nyílt az Upponyi-szorosra, a környező hegyekre, a másik oldalon pedig a Fekete-kő-tető és a víztározó felé. Az alattunk elterülő mélység kicsit félelmetes volt. Az ebédet követően a hegy oldalában araszolgattunk lefelé, majd leérve immár a helyes úton indultunk vissza a K út irányába. Bal felé egy fán egy apró mókust vettünk észre, aki aprólékosan ropogtatta a kezében lévő makkot, majd minket felfedezve, az ösvényünket keresztezve átugrált a hegytető irányába. Mi hamarosan a patakon átvezető híd mellé érkeztünk, itt értük be a K utat is. Innen kezdődött az Upponyi-szoros. A jelzés az S alakban kanyargó, mély, a víz eróziója által kivájt szurdokvölgyben vezet keresztül. Mindkét oldalon hatalmas sziklák magasodtak fölénk, balra a Kalica-tető tetején a reformáció határát jelző kereszt látszott, jobbra a kanyarban az Upponyi-kőfülke volt észrevehető. Kb. 500 méter után értünk ki a szorosból és innen már látszottak Uppony falu házai is.

Uppony a borsodi vár földje volt. Első említése 1281-ben, oklevélben volt. Ekkor a község István mester birtoka. A pápai tizedlajsrom 1335-36-ban említette nevét Vpon néven, ebben az időben építették templomát. A 16. század elején az egri káptalan birtoka. Ugyanakkor volt a községben a Daróczy és Újházy családnak is birtoka. A falu határában kemencét találtak, melyből vasolvasztó működésére lehet következtetni. 1760-ban Fazola Henrik megnyitotta a környék ércbányáit, melyet az ómassai kohóban dolgoztak fel. A község katolikus vallású. Templomát 1335 körül építették, azóta sokszor újjáépítették.

Először a műutat követve jobbra kanyarodtunk a K+ jelzésen, hogy a közeli büfében lebélyegezzük a füzeteket. Mivel a büfé nem volt nyitva, így kicsöngettük a tulajt és kértük a bélyegzőt.
Szerencsére otthon voltak, így a bélyegzőt is megkaptuk, de a büfét, szombat ellenére nem nyitották ki. Tovább indultunk, átkeltünk a kis patak újonnan épített íves fa hídján, a csinos kis turistaháznál két fővel egészült ki a kis csapatunk. Balra előttünk, északi irányban már látszottak a domboldalba vájt borospincék (100-nál is több). Érdekes látvány volt, hasonlítottak egy kicsit a Gyűrűk urából ismert hobbit lakokra. A K a domb keleti oldalán ment tovább, a Ravasz-lyukon keresztül. Visszatekintve a domboldalról Uppony házainak teteje, mögöttük az Upponyi-szoros bejárata és a Kalica-tető látszottak. A felhős, párás idő miatt hamar homályba burkolództak a hegyek. Jobb kéz felől halványan látszottak a Három-kő sziklái is. A kopár domboldalon éles jobb majd bal kanyart követően fekete fenyők mellett vezetett az út a Cibróka elhagyott, kiszáradt gyümölcsösébe. Innen mindkét irányba – a látási viszonyoknak megfelelően – az északi Bükk hegyei rajzolódtak elénk. A Köbölic-tető, az Upponyi-hegyek, a Mercse-ágazat, a Királd feletti csúcsok, a Zsinnye, a Bugyog-bérc. Itt találkoztunk a mai napon először elszórt hófoltokkal is. Nemsokára a Szilas-tetőhöz értünk, majd innen a K jelen lefele haladtunk tovább. Itt már kisebb hó csatára elegendő hó is összegyűlt a kidőlt fák törzsein. Egy erdészház mellett élesen balra kanyarodtunk – a házból füst és vadpecsenye illata áradt, majd a Koloska-tető és a Nyúzó-tető alatt folytattuk az utat. Fenyvesek, majd tölgyfák között értünk be a Határ-völgybe, ahol a Határvölgyi-patak felett vezetett az út. Valamivel több, mint 2 km után érkeztünk meg a sajómercsei országútra. Itt jobbra kanyarodtunk és az országutat követve Putnok felé vettük az irányt. Kereszteztük az Eger-Putnok vasútvonalat, majd a Sajó völgyén vágtunk át. Hamarosan a Sajó hídjához értünk, itt rövid időre lementünk a vízpartra is. Innen 10 perc séta után értük el a putnoki vasútállomás épületét, ahol a mai utolsó bélyegzést kaptuk.

Borsod megye nyugati peremterületén, a szlovák határ mentén fekvő kisváros a történelmi Gömör-Kishont vármegye székhelye volt. Az első helytörténeti okmányok és dokumentumok 1283-ból ismertek. A pápai tizedet szedők a várost Putnok néven jegyezték föl. Az etimológusok szerint nevét a puttonosokról kapta. 1423-tól itt volt a vám- és a királyi sókamara. Hunyadi János Putnokon is átvonult seregével a csehek elleni hadjárat idején. Mátyás király is megfordult Putnokon, a monda szerint a szőlőben megkapáltatta a főurakat, hogy ezáltal is a kétkezi munka megbecsülésére nevelje őket. 1567-ben a törökök elfoglalták a várost. A török kort idézik a Sahin és Hadrizsi családnevek. A történelem folyamán az Orlay­ak, Putnokiak, Tomoryak és a Serényiek a város urai és a terület földbirtokosai sokat tettek Putnokért. Különösen a Setényiek, "Putnok Széchenyieinek" serénykedését kell kiemelnünk. A Setényiek építették a klasszicista stílusú kastélyt. Az ő idejükben épült - közismert néven - a "gazdasszonyképző"', a Gazdasági Felsőleánynevelő Intézet - ahol Gobbi Hilda színművésznő is tanult -, továbbá a Polgári Fiú és Leányiskola is, valamint a Mezőgazdasági Szakiskola, amely most középiskolaként működik. A Putnokon szolgált református prédikátorok az irodalom jelentős művelői voltak, közülük Balogh Bélát kell kiemelnünk, aki 1870-80 kőzött megírta Putnok történetét. Rimaszombaton kinyomtatott művének egy bekötött példánya a putnoki Gömöri Múzeumban található. A város szülötte Tóth Ede népszínműíró, akinek A falu rossza c. művét a falusi színjátszók évtizedeken keresztül sikerrel adták elő. 1994-ben a Rákóczi u. 14. sz. alatt nyílt meg a Holló László Galéria, a B.-A.-Z. megyei múzeumi szervezet legújabb tagintézményén Putnokon az ún. Seres-házban. 1986-ban egy régi Putnoki család leszármazottja, Dr. Lendváry Benőné, Seres Sarolta nyugalmazott gyógyszerésznő lakóházát a magyar államnak adományozta azzal a kikötéssel, hogy az épület a jövőben múzeumi célokat szolgáljon.

A város környékén északi irányban a Szörnyű-völgy, a halastavak a Pálma- és Ilona-forrás, az európai hírű elemén Mohos-tavak úszó tőzegmohalápja, mint fokozottan védett terület állítja meg a látogatóknak. A Szörnyű-völgy fontos kereskedelmi útvonal volt egykor, melyet a 15-i században a betyárok is jól ismertek. A folyamatos rablásokat kísérő szörnyű eseményekre utal a völgy elnevezése. A város római katolikus temploma a kastélypark mellett található, melyet a 19. század közepén építettek késő barokk, klasszicizáló stílusban. A plébánia templom kerítésfalában, klasszicizáló fülkében áll Nepomuki Szent János szobra.

A vasútállomás és az egész kisváros folyamatos felújítás alatt lehetett az elmúlt időszakban, már régen voltunk olyan állomásépületben, ahol a mellékhelység csillogott-villogott a tisztaságtól. A város házai is gondoskodásról árulkodtak. A Rákóczi úton mentünk a 26-os út felé, majd balra kanyarodtunk és a Serényi-téri buszmegállóba értünk. Már csak kívülről, messziről néztük a szépen felújított katolikus templomot, mert a buszunk hamarosan megérkezett. Ózdi átszállással az esti órákban érkeztünk meg Budapestre.

A túra pontértéke: 31,5 pont. (A pontozás a Természetjáró Minősítési Szabályzat alapján készült www.fsz.bme.hu/mtsz/szakmai/minszab.htm.)

Az utunkról többet a képek beszéljenek.
/ A képek az Unilever SE tulajdonát képezik ! Bárminemű terjesztése a terjesztő lelkére van bízva, mivel úgyis terjesztik: irodai falinaptárokból visszaköszönve /foto : Viola Zsolt