A gyalogtúra Csókakői elágazásig tartott

Útvonal: Kőhányáspuszta – Batonna-hegy – Csáki-vár – Mindszentpuszta – Pap-völgy – Gánt – Antal-árok – Géza-pihenő – Pátracos – Vén-cser – Határnyiladék – Vár-völgy – Csókakői-várrom – Csókakői-elágazás.

A VOLÁN jóvoltából 50 perccel később kellett felkelni: 6:50-kor indult ugyanis a Népligettől az a busz, mellyel Csákvári átszállással 1 9-re Kőhányás pusztára értünk. A mai napon nyoma sem volt a hónap elején tapasztalt ködös, párás időnek. Szikrázó napsütés és viszonylag „normális” hőfok várt minket a Vértesben. Miután bélyegeztünk a kulcsos-ház előtt, a ház mögötti kis úton kezdünk el felkapaszkodni a Kis-bükk és a Batonna-hegy tetejére. Száraz, kavicsos úton haladtunk, körülöttünk mindvégi valamilyen típusú erdő volt (tölgy, bükk, kőris, hárs) nyiladékokkal, tarvágásokkal keresztezve. A Nagy-tiszta oldalában élesen balra, később élesen jobbra kanyarogva kezdtük meg az ereszkedést a Csáki-vár alatti völgybe. Jobb oldalt az Oroszlánkői-barlang, balra egy meredek kúpon a Csáki-vár romjai vártak. A hegyet megkerülve vezetett a a romok alá, onnan a meredek sziklákon, köveken, a fák gyökerei között értük el a tetőt. Kilátás innen nem volt, minden oldalról erdő ölelte körül az omladozó fal maradványokat.

Csákvár községtől északnyugatra, a Kőhányáspuszta közelében, a Vértes hegység erdejében, bokrokkal benőtt egyik hegycsúcsán állt egykor a Csáki vár. A vár falainak a felszínen kevés nyoma található, és alaprajzi elrendezése feltárás nélkül ma már nem állapítható meg. A vár építője Anonymus szerint Szabolcs vezér unokája Csák volt, mert mint írja: "Árpád vezér pedig innen (ti. Bodajk hegyétől) kelet felé Elődnek, Szabolcs apjának nagy erdőt adott, melyben Szabolcs unokája, Csák sok idő múltán várat emelt.” Amíg a vár állt, a Csák nemzetség birtoka volt. A hagyomány szerint 1038-ban Béla herceg, a későbbi I. Béla királyt, Csák fia György innen kísérte Lengyelországba. 1188-ban III. Béla által győri püspökké kinevezett Csák Ugrin birtoka lett, aki itt is halt meg 1204-ben. Csák Máténak a rozgonyi csatában történt veresége után, az ismeretlen körülmények között és időben rommá lett vár a király birtokába került, s többé nem épült fel. Az Oroszlán-kő elnevezés a Csákok címerállatát mutatja meg.

Rövid tízórait követően visszaereszkedtünk a völgybe és továbbra is lefelé haladva folytattuk az utat. Elhagytunk egy megszűnt kőfejtőt, majd egy nagy cser mellet elértük az üzemi utat. Gyorsan visszavezetett az ösvény az erdőbe, mesebeli erdei úton szeltük át a Csáki-vár alját. Ismét kiértünk a műútra, de annak kanyarulatát nem követtük tovább, hanem éles kanyarral a Disznó-völgy felé fordultunk. Ligetes úton értük el a völgy nyitott rétjét, ahonnan csodás kilátásunk nyílt az Öreg-bükk vonalára. Két éles jobb kanyart követően, több magasles mellett elhaladva fiatal erdőben értük el a Som-hegy NY-i oldalát. Egy tarirtáson áthaladva, keresztező szekérutat követően vadregényes bükkerdő közepén találtuk magunkat. Egy kis páfrányos cserjésen átjutva hatalmas bükkfák közé érkeztünk. Felmásztunk a Ciklámen-völgy K-i katlanjába, majd széles kanyart követően Mindszentpuszta romos házai mellé jutottunk ki. Az elhanyagolt, elhagyott romok előtti kerítésen találtuk meg a bélyegző, majd a pecsételés után a jelzésen kicsit visszafelé haladva jutottunk vissza a jelzéshez. Emelkedőt követően a Sámolyi-bükk fái között haladtunk tovább. Két oldalt meredek emelkedő, a fák között dolomitos sziklák fehérlettek. A Leányfej-szikla alatt már lefelé mentünk, a hegyvonulat tetején további sziklák látszottak – ennek egyes darabjai az út mellé legurulva árulkodtak csak a magasban található testvéreikről. Hamarosan kiértünk a Pap-völgybe, ahol erdők-mezők váltogatták egymást. Néhol cserek között, máskor fenyvesben vezetett az út. Vadvirágos tisztásokon átkelve értük el a völgy végét, a út kereszteződését. A frissen vágott farakáson tartottuk az ebédidőt, kb. 20 percet töltöttünk el itt. A finom falatokat követően a füves dombok, legelők között vezetett a jelzés tovább. Mellettünk éppen egy ménes baktatott az itató felé, elhagyva a lovakat már látni lehetett Gánt falu házait, a templom tornyát, háttérben a sziklás hegyvonulatokkal. A széles szekérúton rövid gyaloglás után érkeztünk be a faluba.

A község Fejér megye egyik legkisebb települése, a megye É-i részén fekszik. Területe a Vértesi Tájvédelmi Körzetbe esik. Székesfehérvártól 20 km-re, Budapesttől 70 km-re, Tatabányától 35 km-re helyezkedik el. Lakosainak száma közel 800 fő. Először 1192-ben említik meg okiratban, majd egy évvel később a király az egyháznak adományozta. A középkorban nagy valószínűséggel nem lakták. A XVII. században említik meg újra mint pusztát. 1757-ben telepíti be Lamberg Ferenc, a birtokos katolikus német és evangélikus szlovák lakosokkal, később templomot és katolikus iskolát építenek ide. Fellendülést az I. világháború után megnyíló bauxitbánya hoz a településnek. Ma már csak múzeumként működik a volt bányatelep. Csodás foltja ez a kis falu a Vértesnek, teljesen felújított turistaházában szállást találhat minden fáradt vándor. A ház falán OKT emléktábla található.

A bélyegzésre a Vértes vendéglőben volt lehetőség. A folyadékszintek feltöltését követően pedig a falun keresztül haladva a jelzésen folytattuk az utat. A falu szélénél elhelyezkedő lovas majornál az út élesen jobbra kanyarodott, hihetetlen méretű tölgy matuzsálemek között homokos földúton vezetett tovább. A kis völgy két oldalán dombok, erdők látszottak. A falu széli legelőket elhagyva a Gánti-barlang alatt a Kápolnapusztai elágazáshoz, egy nagy réthez értünk. Innen balra kanyarodva gyalogoltunk, hamarosan ismét erdőben találtuk magunkat. A Szőlő-hegy éles kúpját elhagyva az Antal-árok völgyébe értünk. Folyamatosan emelkedő úton értünk fel a hajdúvári-vadászházhoz, útközben elhagytunk egy kis vaditatót, dagonyázót (még nyalósó is volt ott egy betontömb belsejében). A háznál kis pihenőt tartottunk, majd a murvás úton tovább haladva néhány száz métert követően a jelzésen kis kitérőt tettünk a Géza-pihenő felé. A dr. Göblyös Géza emlékét őrző kőépítménytől csodás kilátás nyílt a Horog-völgy alattunk húzódó vonalára. Visszatértünk a jelzésre és a bükkös erdőben lefelé haladva, kevés fény kíséretében elértük az erdőgazdasági műutat. Innen kis emelkedő következett, sajnos a betonúton kellett haladni. A Pátracos oldalában elkerített fiatal erdők mellett ment tovább az utunk. Az egyik kerítés végénél balra kanyarodott az út, beértünk a Nagy-bükk fennsíkjára. Hatalmas fák között haladtunk, sok erdővágás keresztezte a turistautat. Egy nyiladék után sötét fenyvesen vágtunk át, majd a Vén-cser fái között a jelzésbe torkoltunk. Kis ideig a két jelzés együtt haladt, majd a mienk irány tartva a Kocsmáros-domb elkerített tömbje mellett folytatódott. A Szakáll-nyiladéknál kereszteztük a   jelzést, a műúton az erdő mellett pedig még kb. 500 métert gyalogoltunk, míg a Vár-völgy tetejéhez nem értünk. A műútról balra tértünk le, folyamatosan ereszkedtünk a kövekkel, sziklákkal tarkított földúton. Jobbról a Kétút-völgy torkollik a szurdokba. Az út egyre mélyül, a két oldalon mind magasabb, meredek hegyoldalakat hagytunk magunk mögött. Mindkét irányban hatalmas sziklatömbök helyezkednek el, ezek letört darabjait a völgy aljának két oldalán találhatjuk. Az utunkhoz csatlakozott a és jelzés, majd a három jel együtt a sziklák és hegyoldalak között kanyarogva ért ki Csókakő tetejére, a várrom alá. A vár alatti parkolóból indultunk fel a romokhoz.

A várat minden bizonnyal a tatárjárás után, az itt birtokos Csák nemzetség Dudary ágának valamelyik tagja építhette, tőlük 1287 körül a Trencsényi-ágbeli II. István vette meg. Ez kiderül egy 1323-ban kelt oklevélből, melyben az egyezkedő Csák család tagjai, Márk fia István fiai: Péter és István azt állították, hogy atyjuk, István, testvéreitől Sándortól és Konrádtól, Prózáz fia Gerváztól és Dienes fia Sándortól , mint testvérei fiaitól vette meg Csókakő hegyét, az alatt levő faluval és a Csókakő nyugati oldalán álló várral. Ekkor "Mons et Castrum Chokakew" alakban szerepelt. Azt, hogy a vár 1299-ben ,már állt, bizonyítja az az oklevél amelyet István alországbíró az év szeptember 1-én a vár alatt "Datum subtus Castrum Chokaku" állított ki.
Károly Róbert király 1326-ban a Csák nembeli István fiaitól Pétertől és Istvántól csereképpen vette át "Chokaku, Keztes, Batorku, Cheznek" várakat, a hozzájuk tartozó birtokokkal. Csókakő vára 1430-ig maradt királyi vár, amikor is Zsigmond Rozgonyi István temesi ispánnak adományozta. Újlaki Miklós 1445-ben a várat elfoglalta, de már 1447-ben a néhai Rozgonyi János tárnokmester fiai János és Rajnáld a székesfehérvári káptalan előtt kötöttek egyezséget, amely szerint Csókakő Jánosé lett. Mátyás király 1470-ben kelt oklevelével Rozgonyi János országbírót és rokonait megerősítette Csókakő és Vitány várak birtokában. E család kihalta után II. Ulászló parancsára a fejérvári káptalan 1508-ban Kanizsai Györgyöt és fiát, Lászlót iktatja be e várak birtokába. Ebben az oklevélben van említve, hogy Kanizsai György Csókakő és Vitány birtokához - amelyek a néhai Egerváry László fia Istváné voltak - a fejérvári keresztesek előtt kötött örökösödési szerződés alapján jutott.
Egerváry László horvát, tót és dalmát bán halála után, 1511-ben Csókakő II. Ulászló király, hű szolgálataikért, gergelylaki Buzlai Mózes királyi ajtónállónak és fiának Lászlónak, valamint ezek örököseinek adományozta. A Kanizsai család fiúágon való kihalta után János király 1532-ben Kanizsai Orsolyát fiúsította, és így házasság révén a Nádasdy család birtokába jutott, más birtokokkal együtt Csókakő vára is. Egy 1536-ban kelt oklevél szerint Laki Bakith Pál kezén volt, aki valószínűleg Szapolyai Jánostól kapta, de rövid idő után ismét Nádasdy Tamásé lett, kinek halála után, 1562-ben Nádasdy Ferenc örökölte. A várat a török 1544-ben foglalta el, de 1566-ban Salm császári vezér visszavette. Bár őrséget hagyott benne, rövid idő után ismét a török birtokába került, és megszállva tartották egész 1598-ig, amikor Schwarzenberg, Pálffi, valamint Nádasdy Ferenc egyesített serege szabadította fel. 1602-ben, Buda felszabadítása után került magyar kézre. Nádasdy Ferenc részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben, ezért halálra ítélték, 1671. április 30-án Bécsben lefejezték és összes birtokait, köztük Csókakő várát is a kincstár elvette. I. Lipót király 1678-ban kelt okirata szerint Csókakő várát és uradalmát 15 000 forintért Széchenyi György kalocsai érseknek adományozta, aki az 1688-ban kelt végrendeletével az esztergomi Szent Ferenc-rendiekre hagyta. Valószínű, hogy ezt nem engedélyeztek, mert 1691-ben I. Lipót, báró Hochburg János főhadiszállítónak és örököseinek adta 60 000 rénes forintért, birtokukba 1692-ben őket be is iktatták. Csókakő várának hadi jelentősége ezután már megszűnt. Később tornyába villám csapott, és miután az 1800-as évek elején birtokosa, a gróf Lamberg család a vár fenntartásával nem törődött, pusztulásnak indult. Az 1990-es évekre a megmaradt fala életveszélyessé váltak, 1995-től közös összefogás eredményeként kezdték meg a rekonstrukciós munkákat, melyek a mai napig is tartanak.

Csókakő mondavilága oly mértékben megragadta a tollforgatók fantáziáját, hogy 1857-ben még egy verses ponyva is született a vár eredetéről, Tatár Péter megfogalmazásában. Ha Szinnyei József a XIX. század végén nem írja meg monumentális művét a „Magyar írók élete és munkái” címmel, ma már igen nehéz lenne kideríteni, hogy a Tatár Péter álnév alatt Medve Imre (1818-1878) ügyvéd és minisztériumi tisztviselő rejtőzik, aki verselő tehetségét a nép számára írt, és vásárok alkalmával ponyván árult kalandos írás-művek kiadásával kamatoztatta.
A történet hőse egy ifjú, akit Mór alatti sűrű erdőség egyetlen lakója, egy öreg remete talált egy szép napon, a sziklahegy oldalából eredő tiszta forrás mellett álló kis kunyhó küszöbén. A gyermek a remete szerető gondoskodásának köszönhetően délceg fiatalemberré serdült. Ekkor katonának állt, és a harcok során kitűnt vitézségével. A győztes háború után a királyi udvarba volt hivatalos, mégis első útja nevelo atyjának kis kunyhójához vezetett, Az öreg már haláltusáját vívta, amikor az ifjú rányitott, s végső óhaja – hogy kedves fiát még egyszer láthassa – teljesülvén, hamarosan meghalt. Az ifjú – a gyász letelte után – éppen elhagyni készült gyermekkorának színhelyét, amikor egy fekete csókát vett észre, amely a sziklahegy hasadékánál körözött. Fogta íját, célzott, és a csóka aláhullt. Éppen oda, ahol csillogó kincseket rejtett a sziklaüreg. Ebből a kincsből azután – a király jóváhagyásával – várat épített azon a helyen, ahol a kincsre lelt, a remete sírja felett:

„Az ifjú kéré a királyt…
Hogy azon a helyen, hol a kincsre talált
S hol a nevelő atyja, a remete sírja állt,
A hon védelmére várat építhessen,
Mellyet Csókakőnek el is nevezhessen.”

S ím, a büszke Csókakő vára romjaiban is hirdeti egykori lakóinak nemes tetteit.

Csókakő alig ezer lelkes kis falu a Vértesi Tájvédelmi Körzet peremén, a történelmi múltú móri borvidéken, 8 km-re Mórtól és 20 km-re Székesfehérvártól. Nevét a föléje magasodó várról kapta. A falu határában római kori emlékeket is találtak. Az egykor „Váraljá"-nak nevezett községet a család egy leszármazottja, Lamberg gróf kezdte betelepíteni az 1750-es években. Többen települtek ide Székesfehérvárról is. A móri borvidékhez tartozó község híres bora az Ezerjó, mely sokak szerint ezen a tájon terem a legjobb minőségben. A XVII. sz. végén épült tágas, belső árkádos papi dézsmapince még ma is áll. A táj szépségének köszönhetően az utóbbi évtizedekben a csókakői hegyoldal borpincékkel, hétvégi házakkal népesült be és kedvelt kirándulóhely.

Fentről csodás kilátás nyílt a Vár-völgy kanyargó szurdokjára, az alattunk elterülő falura és a távolban látszó Bakony vonulatára is. A várból leereszkedve először a Gyütt-Ment Büfében kértünk helyi bélyegzőt. Elindultunk lefelé a faluba. Hamar leértünk a katolikus templom mellé, majd a 81-es főút irányába indultunk el. Útközben a Vadász vendéglőben találtunk MTSZ-es bélyegzőt is. Szántók mellett, a műúton vezet a , nyárfasor mellett értük el a bekötőút végét, ahol hamarosan felszálltunk a Székesfehérvárra tartó buszra. Az átszállás után 1 órával már a Népliget buszállomásnál fejeztük be a mai túránkat.

• A túra pontértéke: 60 pont. (A pontozás a Természetjáró Minősítési Szabályzat alapján készült www.fsz.bme.hu/mtsz/szakmai/minszab.htm.)