2003.szeptember 20-21 -én
Az autóbuszos és a gyalogtúra hegyen vízen keresztül tartott.
Az időjárás megrendelt jó arcát mutatta be az egész túránkon keresztül a lelkes és kitartó csapatunk számára, akik teljesen megtöltötték a buszt jobbra balra szendergő alakjaikkal. A kora reggeli indulás most semmi izgalommal nem kezdődött, mivel mindenki nagyon álmos volt k. Ez kicsit változott pár órai nyugodt utazást vérpezsdítően felajzotta az a tudat, hogy Miskolcon keresztül érve egy rendőr autó utasai felvilágosították a busz sofőrt és Ő azután bennünket - a buszunk nem fér át a lillafüredi alagút alatt / most persze hátrány a légkondicionálás / magas építménye miatt ezáltal vissza kell fordulnunk és Eger felöl kell Lillafüredet megközelíteni / + km és idő/. Rövid tanakodásra összegyűlve úgy határoztunk akkor a programon módosítunk kell és most nézzük meg a Diósgyőri várat. E vár az egyik legjelentősebb középkori műemlékünk amelyben megújult vártörténeti kiállítás / ennyi különböző figuratív ólom katonát minden idő és nemzetség bemutatásával egy rakáson nem láthat az ember / , azon kívül a pálos rend története, a kazamatákban Közép-Európa legnépesebb történelmi panoptikuma látogatható. A ragyogó napsütésben a tornyokat megmászva és kifulladva gyönyörű kilátás nyílik az egész tájra. A várlátogatás után a cukrászda látogatás következett ahol 42 féle fagylalt közül válogathattunk. A buszhoz visszatérve úgy döntöttünk mivel pár km -er volt az alagútig próbáljuk meg az átkelést alatta. Ez később jó döntés volt mivel külső irányítással e művelet sikert hozott és boldogan hajthattunk a lillafüredi parkolóba ahonnan gyalogosan folytattuk utunkat a Szinva völgyében található Szt. István barlanghoz ahol újfent szerencsések voltunk mivel a következő induló csoport mi lehettünk pár perc várakozással, addig is az itt kiállított képekben gyönyörködhettünk. A barlang ismert járatai 340 m hosszúak ebből jártunk be egy darabkát / volt aki rövid ujjú pólóban szerető karoktól átölelve /. A mennyezetről lelógó és a padlóról feltörekvő cseppköveken kívül termek , szobor szerű formák és megfagyott vízesésre emlékeztető képződmények láthatóak a mélyben. A hűvös barlangból kiérve több válasz út állt előttünk és ki-ki mást választott. / 1.-Lillafüredi Hámori-tón való csónakázás / 2. Anna-mésztufa barlang megtekintése / 3. Bazársoron való ebédelés és vásárlás / 4.kisvasutazás és fényképezkedés / 5. Gyalogos túra a Garadna vasútállomásig. A találkozó hely a Garadnai vasút állomás volt 17:00-kor. A túra bátor vállalkozóit nekivágtak és becsületesen végig is csinálták / volt aki "körömcipőben" / a távot kezdve a Hámori-tó partján való sétával, folytatva a Savós-völgyi emelkedővel / piros jelzés / , majd az Iker-tebri barlangnál a Jubileumi körtúrába csatlakozva egy kis országúti séta következett, vadalma és vadkörte szürettel fűszerezve, a Kis és Nagy- Mogyorósi barlanggal egybekötve. A sárga és zöld jelzés egybe olvadásánál következett be az eltévedés időszaka, voltak akik az erdei úton akarták folytatni az utat és levágtak a csapásról. Kis idő múlva a valós út oly vadregényesen folytatódott mint amely egy járatlan őserdő kidőlt fákkal eltorlaszolt járat, hogy elgondolkoztató volt, - vajon ez az út a jó út - és a túra vezetőt megdumálva visszafordultunk a mások által választott útra , amely persze nem volt a kijelölt sárga-zöld turista út. Na ennyi úttalan út után újfent neki vágtunk de most már egységesen a vadregényes tájnak amely a Huba forrás mellett, a Sebes-víz patakon néha átkelve meredeken lefelé tartott. A megbeszélt időre hajszál pontosan megérkeztünk kicsit kifáradva de jókedvűen a várakozók cukkolása mellett a Garadnai végállomásra. A busz megérkezése után Szentléleki turista ház volt a következő végcél. A turistaházban való elhelyezkedés és csoportos estebéd elfogyasztása után a szalonna sütő helyen máglyát raktunk amely mellett elsörözve, viccelődve, élcelődve múlattuk az est hátralévő részét.
A második napunk reggel is jól kezdődött: az egész tájat beragyogta a napsütés. E napra eltervezett Miskolci látogatásunkra hangolódva gyorsan elkészültünk és teljes sebességgel haladhattunk a Deszkatemplom felé, megtekintése mise látogatással is kapcsolódott mivel pont Isten tisztelet zajlott megérkezésünkkor. A templom után a Miskolctapolcai barlangfürdő volt / a település első említése Anonymus Gestájában volt / a következő állomás amelyet a gyerekek már nagyon vártak és azt hiszem a felnőttek sem csalódtak benne / gyógyvize emésztési bántalmakra és keringési zavarok gyógyítására egyaránt alkalmas - 1936-ban fedezték fel /. A fürdőzés örömei után a csónakázó tó és ősfás parkjának bejárása nyújtott mindenki számára kellemes kikapcsolódást. A víztől elpilledve és megnyugodva vettük haza felé az utunkat amely dugóktól mentesen zajlott és szerencsésen mindenki hazatért , hogy otthon mi történt az legyen mindenki magánügye.
Az utunkról többet a képek
beszéljenek.
/ A képek az Unilever SE tulajdonát képezik ! Bárminemű terjesztése a terjesztő
lelkére van bízva, mivel úgyis terjesztik: irodai falinaptárokból visszaköszönve /