A kirándulás amely 30 km felett tartott . / "Túraírogató szemen" keresztül megismerheted mi is történt e napon.

Alig várom, hogy vegyek egy Pilis-térképet, hogy megtudjam, merre jártam június 12-én szombaton az unileveresekkel. A busszal Visegrádig mentünk, ott háromnegyed 9-kor elindultunk a hegyekbe és este 6 órakor szálltam föl a Budapestre induló hévre a pomázi állomáson.

Hogy a közbeeső több mint 9 órán keresztül mi volt, talán nincs is nagy jelentősége, hiszen fák és bokrok, patak, parányi vízesések, csobogók, kiszáradt medrek szinte minden erdőben előfordulnak. Mégis, este az ember - miközben szétesőben lévő lábát a langyos szódabikarbónás vízben való áztatás, majd gyógynövényes masszírozás után egy kényelmes fotel lábtartóján kényezteti - jólesően nézegetné a térképet és sikongatva mutogatná tűrő képes családjának: nézd, itt és itt jártam, itt tértünk le a helyes útról és találkoztunk össze a farkassal, ezen a helyen fényképeztem le a legsárgább és legtömörebb tinóru gombát és itt és itt ... Főleg akkor kellemes ez, amikor családja a fáradt túrázót párolgó friss zöldborsólevessel várja, amelyben hófehéren ragyog egy vékony fehérrépa, sárgállik a sárgarépa és amelyből nem hiányzik a frissen vágott petrezselyem- és zellerlevél sem. A mennyei forró lé elfogyasztása közben kellemesen elmeditálhat az ember, ez üdíti-e jobban a szívet és testet, vagy az erdő kis tisztásán, patakcsörgedezéssel és madárcsicsergéssel ízesített sajtos szendvics és frissen kicsobogó hűvös forrásvíz.

Visszatérve a Pilis erdőire, miről is írjak? a hegyek szelíd vagy erőteljesebb lankáiról, kiszáradt vagy futva földbe-kőbe harapó patakról, út menti dagonyákról? Mi hatott meg inkább? vidám kék harangvirágok, krém sárga gyűszűvirágok, vidám fehér-sárga margaréták, picike sárgák, orsószerű lilák, vérző pipacsrétek, kézfejnyi sárga gombák, út közepén spirálban ágáló kockás sikló vagy mozdulatlan barna varangy a faodúban?

Vagy mi volt lehangoló? látni a vihar tépázta, ösvényre barikádként csapódó, patakba zuhant, gyökérbokrát égnek felajánló csonka faóriást? Síremlékeit túrázás közben meghalt természetbarátoknak? Amíg volt kocka a filmemen, fotóztam életet és halált és a kettő között vibráló mindennemű folyamatot.

Egy gazdájától elszakadt nagy farkaskutya szegődött mellénk több órára. Örültünk neki, mindegyikünk becézgette, de amikor játékosan megkóstolta a vádlimat és ránk ugrándozott, kicsit meghökkentett a viselkedése. Később többen megosztottuk vele sajtos és sonkás szendvicsünket, mégis egy ebédelő társaságnál hűtlenül elhagyott minket. Nem bántuk.

Kora délután már jobban szerettem volna, ha egyik pihenőmnél véget ér a túra. Jóból is megárt a sok! Elnyújtózva a fűben, a bárányfelhőket nézegettem és szerettem volna én is felhővé válni, mint a 45 fokos meredeken vékony indákba, gyökerekbe felfelé kapaszkodni a hegytetőre. A Lajos-forráshoz érkeztünk ekkor és én úgy döntöttem, csapatomtól megválok, learaszolgatok Pomázra, mert ők még nagy útra készültek. Háromnegyed 4 volt ekkor, Attila megmutatta a városba vezető utat, egyszerűnek, egyenesnek és rövidnek látszott a térképen. Vidáman elindultam rajta, és miután már nem kellett sietnem, ráérősen megvizsgálhattam minden virágot az út menti réten. Az útkereszteződésnél nem találtam meg a kék keresztet, de azért hűségesen jobbra fordultam, a zöld jelzést keresve, de azt sem találtam és még sokáig semmit, később is csak piros négyzet és fehér vonalak voltak fölfestve. A levegőben hirtelen megszaporodtak a zizzenő és csipkedő táncosok, ez meglepett, mert addig egész nap se az erdőben, se a réteken nem találkoztam eggyel sem. Ha valaki messziről figyelt volna, egy hadonászó figurán derülhetett, aki táskájából időnként pici flakonból csöpögtet leveket a kezére, arcára.

Egy balról betorkolló kocsiútra letérve próbáltam szerencsét, gondolván, hogy ahova vezet, megtalálom a jelzéseket. Tévedtem, így visszafordultam, most már a fák között átlót vágva. Az indás aljnövényzet félig leszedte már a nadrágszáramat, de aztán megelégedett azzal, hogy sűrűn teletűzdelte apró zöld bogáncsokkal.

Kiérve az erdőből, a kocsiút hirtelen lejjebb szakadt. Mintha úgy vájták volna a kanyargós járatot a hegy falába játékos kedvű óriások: az autó szélességű járatban talán egy traktor mehetett lefelé vagy terepjáró, mert nagyon mély, harminc-negyven centi mély barázdákat nyomott a talajba. Kétoldalt fal magasodott, gerincén ösvény és fák. A fákon túl mindkét oldalon szakadékot láttam, így inkább visszamentem a biztonságos mélybe, és tovább gyalogoltam. Egyszerre csak hirtelen, egy jobb oldali fán ott volt a zöld jelzés! Úgy megörültem ennek a kis színes vonalnak, hogy két kezemet a fák közt beragyogó nap felé emeltem és megköszöntem, hogy jó úton vagyok. Innentől kezdve már gyerekjátéknak tűnt a hévmegállóig eljutni. A 6 órás hévre már csak két percet kellett várnom, de ez a két perc alighanem az utolsó is volt, amit megfáradt lábaim elbírtak.

Az utunkról többet a képek beszéljenek.
/ A képek az Unilever SE tulajdonát képezik ! Bárminemű terjesztése a terjesztő lelkére van bízva, mivel úgyis terjesztik: irodai falinaptárokból visszaköszönve /