Horgászverseny

Szöd - 2015.03.21.-én

Az első horgász vállalkozás és reménykedtünk hogy, sár nélkül megússzuk.

Szombat reggel 8-órakkor találkoztunk a szödi Ordas-tó halőrházánál. A napijegy megvétele után kinéztük a verseny helyét a hátsó nagy tavon.
Versenyzők: Csizmadia Imre, Dikácz Attila, Hegedűs László, Id. Szabó István,  If. Szabó István, Kázsmér István,
Verseny szabályok:

- úszós és feeder bottal lehet horgászni, egy horoggal, fonott zsinór használata tilos
- horgászhelyek kisorsolása után foglalhatók el
- etetni csak pelletel lehet (a halőrháznál lehetett beszerezni) - halak mérlegelés után kerülnek jegyzőkönyvbe

A helyek kisorsolása után kezdtük összeszerelni szerelékeinket, amikor nagyjából elkészültünk, a halőr megjelent, jelezte helyet kell változtatnunk , mert ahol vagyunk nem lehet feederezni. Másik próbléma egyik horgásztársunknak nem volt feeder botja, csak 150 g-os fenekező, emiatt kizárták volna a versenyből. De kedves sporttársunknak , aki rendesen felkészült a harcra volt feeder és úszós botja is, kölcsönadta. Kisebb incidens után át kellet mennünk a tó túloldalára (összepakol-költözik). Ismét elfoglaltuk sorsolás után helyeinket, 10-órakor dudaszóra végre elkezdtük a versenyt. Id.Szabó úr 10-perc eltelte után fogta az első halat feeder bottal a tó közepéről a többiek bánatára. Teltek-múltak a percek és a többiek is elkezdték fogni a halakat változó súllyal. A verseny jó hangulatban, napos – közepesen erős szélben zajlott. A fokozódó szél miatt az úszós szerelékkel nehezebb volt észrevenni a kapást, egy kitartó horgásztárs Dikácz Attila továbbra is kitartott eme szerelék mellet. A kitartása meghozta eredményét, egyre több pontyot fogott. Két-óra elteltével vezette a versenyt, a versenytársak serényen érdeklődtek mivel pecázik ( mi a titok), óriási meglepődésükre ugyanazzal a pellettel amivel Ők, csak édes kukorica dipbe mártogatta, ami nagyon fogósnak bizonyult. Persze ezután Mindenki próbálkozott ezzel a módszerrel, kisseb-nagyobb sikerrel. A verseny vége felé a dudaszó előtt még Dikácz Attila megakasztott egy szép halat, bár a végeredményen már nem változtatott sokat, de azért még kifogta (a biztos győzelem reményében).

 

1. Dikácz Attila 35.6 Kg 9 db ponyt
2. id. Szabó István 19,3 Kg 5 db ponyt
3. if. Szabó István 14,2 Kg 3 db ponyt
4. Kázsmér István 12,2 Kg 3 db ponyt
5. Csizmadia Imre 5,3 Kg 1 db ponyt
6. Hegedűs László 1,5 Kg 1 db ponyt

 

Eredményhirdetés után átbeszéltük 4-órás verseny élményeinket, tapasztalatainkat.

Lassan összepakoltunk és elköszöntünk egymástól: Görbüljön


Az utunkról többet a képek beszéljenek.
/ A képek az Unilever SE tulajdonát képezik ! Bárminemű terjesztése a terjesztő lelkére van bízva, mivel úgyis terjesztik: irodai falinaptárokból visszaköszönve /