Környebánya - 2015.04.11.-én
A második horgász vállalkozás és újra reménykedtünk.
Szombat déli harangszótól indult a verseny, és este hétig tartott, eső nélkül.
Versenyzők: Angelo Zoltán, Csordás László, Dikácz Attila, If. Szabó István, Id. Szabó István, Vígh János,
Verseny szabályok:
- fenekező és feeder 2 bottal, botonként maximum 2 horoggal lehet horgászni,
- fonott zsinór használata tilos.
- horgászhelyek kisorsolása után foglalhatók el
- etetni csak pellettel lehet
- a halak mérlegelés után kerülnek jegyzőkönyvbe
A verseny eredeti időpontja, reggel 7:00 óra volt meghatározva, de a tavon környezetvédelmi takarító napot tartottak és ez áthúzta a számításunkat. Így csak 12:00 órától lehetett horgászni. A felspanolt versenyzők alig várták már a indító dudaszó hangját és mikor ez elhangzott, nekiveselkedtek, jó reményekkel telve a versenynek. A szűk hely miatt folyamatos gubancolások történtek és ez kicsit megnehezítette a küzdelmet, mert a versenyzők azzal foglakoztak nagyrészt, hogy egymástól megszabaduljanak. Gordiuszí csomó megoldása érdekében Nagy Sándor ötletélése történt, volt aki kést rántott. Két óra múlva óriási átszerelések kezdődtek a nagyobb fogás érdekében. Ez bizony bejött ... valakinek. Ahogy telt az idő, a halak étkézési intenzitása lassult, ezért a versenyzők dobáltak már előre-hátra különböző távolságon belül, majdan ebből kifolyólag területi viták alakultak ki. Egyesek "vadkacsára" is vadásztak sőt a parton tipegő kacsákat is mérlegelés tárgyának választották, Persze ez csak vicc volt.
A II. versenyünk jó hangulatban zárult és reménykedünk, hogy az eljövendő, következő III. paksi megmérettetésen többen vesznek majd részt, és eredményesebbek is lesznek a jelentkező versenyzők.
ui.: 3 kg véletlenszerű "csalás :)" miatt az első helyezettnél több lett számítva a fogás súlyban, ezért Dikácz Attila óvást, illetve újramérlegelést kért, de az eredményen-besoroláson nem változtatott semmit a súly visszavonás.
Eredményhirdetés után átbeszéltük 7-órás verseny élményeinket, tapasztalatainkat.
Lassan összepakoltunk és elköszöntünk egymástól: Görbüljön Az utunkról többet a képek
beszéljenek.
1.
if. Szabó István
26,28
Kg
9
db
ponyt
2.
Dikácz Attila
20,84
Kg
8
db
ponyt
3.
id. Szabó István
15,36
Kg
6
db
ponyt + 1 kárász
4.
Csordás László
4,44
Kg
2
db
ponyt
5.
Vígh János
1,98
Kg
1
db
ponyt
6.
Angelo Zoltán
0
Kg
/ A képek az Unilever SE tulajdonát képezik ! Bárminemű terjesztése a terjesztő
lelkére van bízva, mivel úgyis terjesztik: irodai falinaptárokból visszaköszönve /