A testünk, hogyan reagál 60 percnyi intenzív bringázás során?

A COVID járvány miatt született kormányrendelet 4.§ (2). bekezdése, amely szerint a gyaloglás szabadidős sporttevékenység, amelyet nyilvános helyen – tehát erdőn, mezőn - egyedül nyugodtan végezhetünk.

Hivatkozás a rendelet 4. § (2). bekezdésére: „a közterületen, a nyilvános helyen, illetve a szabadtéri sportpályákon az egyéni szabadidős sporttevékenység – különösen futás, gyaloglás, kerékpározás – gyakorlása megengedett.„

 

A biciklizés, aminek az ízére napjainkban már egyre többen ráéreznek, igazán sokoldalú mozgásformának tekinthető.

A bringázás fázisai és tulajdonságai:

 Az első 10 percben felgyorsul a keringés, mivel a szervezet terhelés alá került, és érzékeli azt. A pulzusszámunk emelkedik, a szimpatikus idegrendszer átveszi a szerepet az idegrendszerben, ami annyit jelent, hogy készültségi állapotba kerülünk. Összeszűkülnek a pupilláink, felgyorsul a szívverésünk, a vér nagy része a vérkeringésünkben a belső szervektől a vázizomzatra csoportosul át. Egyre sűrűbben veszünk levegőt (ez nyugalmi állapotban kb. 15-18 légvételt jelent, ami a terhelés hatására 30-40-re emelkedik. Az izmaink bemelegszenek, emellett ráhangolódnak az edzésre ízületeink, és az egész szervezetünk.

A 20. perc környékén a boldogsághormonok indulnak be. Kezdők sok esetben fáradságérzet érezhetnek akár már 20 perc után is. Ezzel szemben a mozgás adta örömöt az edzettebbek ennyi idő után kezdik el élvezni. Vagyis folyamatosan kezd termelődni az endorfin, vagy más néven a boldogsághormon, aminek köszönhetően motiváltabbakká válunk, és még tovább akarunk tekerni. Kitágulnak a hajszálerek az arcunkban, aminek hatására sportolás közben pirossá válik. Ezen a ponton kezdünk el izzadni is. A felhevült testünk az edzés közben az izzadság párologtatásával hűti magát, emellett még a méreganyagok távozását is segíti. Egy fűszeresebb, sósabb étel, vagy akár alkoholfogyasztás után végzett testmozgás esetén éppen emiatt is figyelhető meg a fokozott izzadás.

Átlagosan a 40. perc táján (közepes intenzitású kerékpározás után) indul be a tényleges zsírégetés. Azonban ennek mértéke több tényező függvénye is, többek között az életkorunk, a nemünk, az edzettségi állapotunk, a táplálkozás befolyásolja ezt a folyamatot. Intenzívebb kerékpározás esetén a tejsav a lábaink izmaiban felhalmozódik, és annak melléktermékei miatt égető, kellemetlen érzés jelentkezhet. Emiatt azonban nem szabad egyből leszállni a kerékpárról, néhány perc könnyű tekerés, esetleg séta a kialakuló izomlázon enyhíthet.

A 60. perc után az idegek kezdenek elfáradni. A szívünk az ereinkbe nyugalmi állapotban átlagosan 5 l vért pumpál. Ebben a fázisban ez az érték már akár a 20 l/percet is elérheti. A szervezetünk 1 óra biciklizést követően az energiát túlnyomó részt már biztosan a zsírsejtekből nyeri.

Azt azonban tisztáznunk kell, hogy nem csak a zsírégető folyamatok érvényesek, ugyanakkor az edzés során az arányok az intenzitás, illetve az időtartam függvényében eltolódhatnak.

A testmozgás során a szervezetünk a glikogén raktárakat és az izomsejteket ugyanúgy bontja, mint a zsírsejteket. A cél azonban az, hogy az utóbbin legyen a hangsúly. Hatvan percnyi kerékpározás után fáradtnak érezhetjük magunkat, a tekerés nehézkesebbé válhat, és nehezebben veszünk levegőt is. Emellett széteshet a mozgásunk dinamikája is, megjelennek plusz mozgások is, mint az előre dőlés, illetve a nyeregben való oldalra mozgás. Az elfáradt főbb izomcsoportok munkáját ezzel is ellensúlyozzuk, illetve ezek már az idegrendszeri fáradás jelei is.

És végül: felfrissül a szervezet.

Egy intenzív kerékpározást követően a nyeregből felfrissülten, boldogsághormonnal telítve szállhatunk le. Ez követően fokozatosan megnyugszik a pulzusunk, lelassul a légzésünk, csökken a vérnyomásunk. Végül az egyensúly a szervezetünkben visszaáll az eredeti állapotra. A sejtjeink oxigénnel felfrissültek fel, emellett az agy vérkeringése is javul, valamint az anyagcserénk is felgyorsul.

Már ebből a rövid, áttekintő cikkből is kiderül, hogy a kerékpározás amellett, hogy felettébb szórakoztató időtöltés, még az egészségünk megóvásában is optimális szerepet játszik.

Számos jótékony hatását tekintettünk át röviden, reméljük, minél több emberben keltettük fel az érdeklődést eme hasznos és remek szabadidős tevékenység iránt.

forrás: www.vg.hu

További  javaslat és gondolatok itt!

 

A továbbiakban is tájékozódjunk hiteles forrásokból, ezért figyeljétek a www.koronavirus.gov.hu -t  és a Magyar Közlönyt, ahogy mi is tesszük. Vigyázzunk egymásra, jó egészséget kívánunk!

 

Mi addig is igyekszünk minél több tippet adni a kevésbé felkapott kirándulóhelyekről, amíg teljesen helyreáll a rend.

 

E-mail :  klikk-klikk !!