A kerékpáros közlekedésről!

2017. július ...

Ismételjünk!  Kirajzottak a kerékpárosok is a jó időben. Úgy gondolom, nem árt egy kis KRESZ emlékeztető, hogy meg- előzzük a baleseteket, illetve a szabályszegés miatt kiszabható büntetéseket.

A kerékpár jármű! A közlekedésben résztvevő szereplőként a kerékpár vezetőjére is vonatkozik minden (a jármű vezetésére alkalmas állapot akkor is, ha nem vonatkozik rá a zéró tolerancia), a közlekedésbiztonságot szolgáló KRESZ szabály.

A kerékpárt toló személy nem minősül vezetőnek! Gyalogos.

Megjegyzem: gyalogos a gördeszkás, a görkorcsolyás, a rolleres, és a hasonló eszközökkel járdán közlekedő személy is, valamint az elektromos rokkant kocsi, amely az úttest jobb széléhez húzódva, maximum 10 km/óra sebességgel haladhat.

Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon, erre megjelölt autóbusz forgalmi sávon, leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg - a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.
A kerékpárúton is érvényesek a „jobboldali” közlekedés, kikerülés, előzés szabályai.
Lakott területen, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, vagy tiltott, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.
Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni.
Lakott területen kívül, ha az út, főút mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalog- és kerékpárúton kell közlekedni. Ha a lakott területen a nem fő- útvonalként megjelölt út mellett annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki és az úton kerékpár nyomot is kijelöltek - ha a közúti jelzésekből más nem következik - a két- kerekű kerékpárok az úttesten is közlekedhetnek. Az út végét tábla jelöli.
Kerékpárral lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni , a kerékpárútról a vele párhuzamos útra, balra bekanyarodni nem szabad. A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia.
Kerékpárral a kijelölt gyalogátkelőhelyen, gyalogosként, a kerékpárt tolva szabad átkelni.
A kétkerekű kerékpáron 16. életévét betöltött személy szállíthat 10 évnél nem idősebb, a kerékpárt nem hajtó utast a kerékpár pótülésén.
A kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között abban az esetben szabad közlekedni, ha a kerékpáron vagy a kerékpároson előre fehér-, hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lám- pát és fényvisszaverőt (prizmát) helyeztek el, lakott területen kívül pedig a kerékpáros fényvisszaverő mellényt (ruházatot) is visel.

Kerékpárral TILOS:

• főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni
• elengedett kormánnyal kerékpározni
• vontatmánnyal, oldalkocsival közlekedni, kivéve a kerékpár utánfutót
• a kerékpáron oldalra kinyúló, előre vagy hátra egy méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt a vezetésben akadályozó vagy a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tárgyat szállítani
• állatot vezetni (kutyát sem sétáltatunk kerékpározva).
• kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vontatni tilos, vagyis nem közlekedhetünk más járműbe kapaszkodva.

A közúti közlekedésre alkalmas kerékpár kötelező felszerelései:

• műszakilag megfelelő kormány,
• a két külön működő fék,
• csengő,
• lámpák, fény- visszaverők (prizmák) keréken is,
• láthatóságot biztosító mellény vagy ruházat.

Ajánlott az egyéb, baleseti sérülést megelőző, enyhítő védőfelszerelés!

Tisztelt Bringások! Kirándulók, túrázók, munkába járók!
A közlekedési szabályok betartása nem a rendőri büntetések miatt szükséges, hanem a balesetek megelőzése, magunk és közlekedő partnereink érdekében.

STANKA MÁRIA R . ŐRNAGY Balatonalmádi Rendőrkapitányság


E-mail :  klikk-klikk !!