2017. július ...
Madarak és növények történetei | |
Kedves Természetbúvár!
Mivel keltsük fel a diákok érdeklődését, ha szakvezetést tartunk?
Mit írjunk egy tanösvény táblán az ott látható élőlényekről? Ezt a
mondatot mindenképpen kerüljük el: "A terület változatos növény-
és állatvilággal rendelkezik." Helyette az alábbiakban 30
madárról és 30 növényről olyan tudnivalókat gyűjtöttünk össze, amik
valóban felkelthetik a laikusok érdeklődését.
Kiknek segíthet ez az oldal?
Számos növény- és állatfaj felfedezésével, hasznosításával,
elnevezésével, néprajzi vonatkozásaival, gyógyhatásával,
ökológiájával kapcsolatban ismerünk izgalmas történeteket.
Honlapunkon ezeket kezdtük el összegyűjteni, azzal a szándékkal,
hogy folyamatosan bővülő adatbázist hozzunk létre. A szövegekhez
színes festményeket is mellékeltünk, amik egy kiadvány vagy tábla
elkészítésénél lehetnek hasznosak. A leírásoknál kerültük a
tudományos megállapításokat – erre vonatkozóan gazdag irodalom áll
rendelkezésre – csak az érdekességekre összpontosítottunk. Az is
fontos szempont volt, hogy elsősorban olyan „közönséges” fajokat
mutassunk be, amivel a kirándulások során mindenki találkozhat. A
szövegek és a képek is szabadon felhasználhatóak,
csak azt kérjük, hogy a szerzők nevére utaljanak. Ők az alábbiak:
Festmények: Zsoldos Márton
Madarak leírása: Zsoldos Árpád Növények leírása: Kézdy Pál A további természetbúvárkodáshoz ajánljuk az alábbi könyveket, folyóiratokat: Állatokról: DR. SZÉKESSY VILMOS (szerk.): Aves Madarak (Fauna Hungariae sorozat, Akadémia Kiadó, Budapest 1978. SCHMIDT EGON: Madárlexikon (Anno kiadó, Budapest, 2000) HADARICS TIBOR és ZALAI TAMÁS (szerk.): Magyarország Madarainak Névjegyzéke (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, budapest, 2008) CSÖRGŐ TIBOR, KARCZA ZSOLT HALMOS GERGŐ, MAGYAR GÁBOR, GYURÁCZ JÓZSEF, SZÉP TIBOR, BANKOVICS ATTILA, SCHIMDT ANDRÁS és SCHMIDT EGON (szerk.): Magyar Madárvonulási Atlasz (Kossuth kiadó, Budapest, 2009) O. NAGY GÁBOR: Magyar szólások és közmondások 5. kiadás (Gondolat-Talentum, Budapest, 1994) Növényekről: JÁRAINÉ KOMLÓDI MAGDA könyvei: Legendás növények (Gondolat Kiadó, Budapest, 1987), Növényi csodák (Gondolat Kiadó, Budapest, 1990), Pollenháború - Képeskönyv a világhódító virágporról (Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1990) valamint a szerkesztésében megjelent Pannon Enciklopédia – Magyarország növényvilága (Dunakanyar 2000, Budapest, 1995) KEMENDI ÁGNES Festőnövények c. könyve (Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1989) MOLNÁR V. ATTILA ismeretterjesztő cikkei és könyvei: Kitaibel Pál élete és öröksége (Kitaibel Kiadó, Biatorbágy, 2007), Növények és emberek (Kitaibel Kiadó, Biatorbágy, 2009), ÚJHELYI PÉTERrel közösen szerkesztett Élővilág Enciklopédia – A Kárpát-medence gombái és növényei (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006) RAPAICS RAYMUND: A magyarság virágai c. könyve (Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1932) és ismeretterjesztő cikksorozata A Természet c. folyóiratban (1930-1941).
RÁCZ JÁNOS cikkei a Magyar Nyelvőrben és
Növénynevek enciklopédiája c. könyve (Tinta Könyvkiadó, Budapest,
2010).
RÁPÓTI JENŐ és ROMVÁRY VILMOS: Gyógyító növények c. könyve (Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1983) |