2021.augusztus 15-én 10-órára megérkeztünk verseny helyszínére, döglesztõ párás meleg idõ fogadott. A megbeszélés szerint büfé elõtt vártunk a sporttársakat, lassan, de folyamatos érkeztek, ezért aki késett rendelt egy kör páleszt no meg sört. Derûs hangulatban kibéreltük a lefoglalt házat, 24-órás napijegyeinket megváltottuk. A házak elfoglalása után kipakoltunk, a sok felszerelés miatt kisebb kavalkád kerekedett, mindenki a saját helyét próbálta elfoglalni (sorsolás nélkül) na ebbõl aztán kisebb szóváltás lett, a szomszédok nagy örömére. Kisorsoltuk a peca helyeket, bottartókat és a horgászbotokat összeszereltük volna ekkor derült, hogy Dikácz Attila otthon hagyta rodpadját, szükségmegoldásból megakarta fúrni a stéget a kölcsön bottartóval (nem ment), a stégen talált lyukakat használta ( jó lesz mondta).
11:00-kor nagy dudaszó nélkül a verseny elkezdõdött. Etetõanyag keverések, bojli és pellet keresés: mit tegyek fel. Egyre melegebb és párásabb lett az idõ, a kapások szórványosan jöttek. A gyenge nyugati szél meghozta a halak étvágyát. Árpi fogta az elsõt. A szélirány változatos lett, de felváltva Árpi - Attila fogták a pontyokat, néha keszeget. Süni (H.Csaba) csak a merítésben segédkezett, ezért kicsit bánatos volt, a többiek gyengén szerepeltek, mondtuk is nekik húzzatok bele. Telt az idõ "ettünk-ittunk-beszélgettünk-szereléket" csináltunk.18-óra felé kezdett beborulni, aztán leszakadt az ég, villámok cikáztak, a házakba menekültünk be, nem láttunk ki az ablakon úgy zuhogott esõ. 20-óa körül kiderült (szivárványt láttunk), lassan besötétedett, kapások leálltak. A verseny éjszaka is folytatódott.22-óra körül ismét pontyot fogtunk, Attila nagy örömére. Csendes szundikálásunkból Süni kapásjelzõje ébresztett kb.1/2 2-körül, ébresztettük, de nem bírt felkelni, fogjuk ki motyogta, mire kiértünk hal már nem volt rajta.
Derûs napra keltünk, halak is pihentek, kapásunk kevés volt. Árpi a verseny végéig megtartotta elõnyét.
11:00 órakor kettõs dudaszó nélkül az verseny befejezõdött. Összepakoltunk a házakból, ismét a büfénél találkoztunk. Eredményhirdetés, mókás beszélgetés tartottunk, a versenyünk jó hangulatban zárult és reménykedünk hogy a következõi megmérettetésen sikeresebbek leszünk. Ezért a következõ horgászatra jobban felkészülünk etetõanyaggal – csalikkal - és szürke állományunkkal, eme elmés megállapítások után indultunk haza, de élménnyel gazdagon. Verseny eredményhirdetése a fogások összeadása után:
|
Helyezés |
Versenyzõ neve |
Becenév |
Súly |
db |
Fogott hal |
|
1. |
Patek Árpád |
Árpi |
16,49 kg |
5 db |
5 ponty |
|
2. |
Dikácz Attila |
Attila |
11,75 kg |
7 db |
3 ponty + 4 keszeg |
|
3. |
Hajdú Csaba |
Süni |
2,65 kg |
1 db |
1 ponty |
|
4. |
Kázsmér István |
Totyi |
1,85 kg |
2 db |
1 ponty + 1 kárász |
|
5. |
Ifj. Szabó István |
Bubu |
1,35 kg |
2 db |
1 ponty + 1 keszeg |
|
6. |
id. Szabó István |
Papi |
1,26 kg |
1 db |
1 ponty |
Szerelék veszteségek: Süni 5db saját - 1db megmentett
csónakkal, Árpinak 2db, 1db Attilának. Ezt mind a Süni
ügyeskedte össze, nagy örömünkre, persze a semmi üzleti
szempont nem volt benne, ”üzletpolitika meg pláne”.
Attila
Folytassa a posta olvasását »