Vendég könyvünk Blogja!

Természetjárók emlékei

Bécsi - túra

Az autó és a városnézõ túra a még meglévõ határon innen és túlról tartott .

Az idõjárás minden arcát bemutatta az egész túránkon keresztül a fiatalos és semmitõl meg nem rettenõ csapatunk számára. A reggel újfent egy kis izgalommal kezdõdött, elõször, mert az egyik autó nem rendelkezett téli gumival, csak hólánc felszerelése volt és az elterjedt hír amely szerint nem engedik át a kocsit a határon téli gumi nélkül / egyes megkérdezett rendõrök szerint kell, mások szerint csak ajánlott / - egy kis izgalomba tartott egyeseket / a választott sofõr igaz nem izgult, ami jó jel volt /.
Bár az elsõ félóra után - amely még Budapesten ért bennünket - egyszer csak azt látjuk, hogy egy budai mellék utcából való kifordulás után a " nyugodt " sofõr rendes jobb kanyart ír le ahelyett , hogy minket követne és szép csavaros balkanyart írna le autójával, mivel figyeltünk rá mi észre vettük, amit õ nem, hát bizony már itt elvesztettük a kapcsolatot a három kocsi között / ez késõbb többször elõfordult az utunk folyamán és csak a gondviselõ tudja, hogy mégis hogyan sikerült késõbb a bécsi szállásra együttesen oda érkezni /.
A határon aránylag nem volt nagy forgalom, egy fél óra alatt mind a hat áteresztõt kihasználva áthömpölyögött az Adventi turista társaság, nyugtatólak hatott a csapatra nem kell szétszakadnunk a téli gumi miatt - " rá se tojtak " . Az autópálya egyhangúságát a kocsikban helyet foglaló társaságok oldották és az a hatalmas köd fal ami, mint egy torlasz egyszer csak elõttünk termett , bár a többi autóst ez nem zavarta, szinte a sebességüket sem csökkentve robogtak elõre a céljuk felé, szerencsére biztos el is érték mivel a pályán baleset nem volt .
Amitõl tartottunk - persze - az autópálya letérõnél elvétettük a lehajtás irányát és egy kis külvárosi város nézés után, ahol lehetett megfordultunk helyes irányba állva és most már nagyon figyelve a kijáratokra a megfelelõnél rutinosan kihajtottunk. A következõ baki akkor következett be amikor a nagyon udvariasan az elsõ két kocsinkat kiengedték - mi ki is soroltunk azonban a harmadik autó idõközben sárgát majd pirosat kapott mi erre figyeltünk is azonban a mi forduló sávunk szabadjelzésébõl kifolyólag nekünk át kellett haladnunk egy kis keresztezõdésen utána mi le is álltunk, de a lemaradt kocsi nem figyelhetett ránk mivel õk tovább hajtottak, ahogy kell igyekezve , hogy bennünket minél elõbb utolérjenek az egyenesben és mindezt a mi szemünk láttára. Szinte hasították az ûrt.
Na elõ a telefonnal és azonnali cél beintést, mivel a hír még a száguldó cirkusznál is gyorsabb, azonban újabb meglepetés "a készüléket csak segélyhívásra használhatja" volt a kijelzõ számlapján az érthetõ üzenet. Más lehetõség nem lévén az egyik kocsi utána eredt az eddig bennünket üldözõ csapatnak akik persze még mindig abban a hitben léteztek hogy õk az üldözõk . Ez nagyon sokáig így volt, jó húsz perces egyenes haladás után az út amely eddig nyílegyenesen haladt elõre, ravaszul " y " elágazásba torkolt és mi úgy döntöttünk válasszuk a bal ágat. Itt is autóztunk vagy tíz percet, de az elveszett autó sehol.
A döbbenet, hogy itt voltak Bécsben és cím nélkül õk csak vannak a nagy semmiben, mivel a pontos szálláscím náluk nem volt megtalálható. A tanácstalanságunk miatt visszafordultunk abban bízva, hogy Õk is ezt teszik és ahogy a mesében egyszer csak - velünk szemben vidáman autóznak - mindketten egy pillanatban nézünk a szembe lévõ autóáradatra és ez a pillanat elég, hogy mindketten észre vegyük egymást. Ezután együtt tértünk vissza a várakozó harmadik autóhoz akik nyugodtan vártak ránk az elkallódás helyén és cseppet sem izgultak, úgyis tudják mindig mindent megoldunk. Nos az elveszett hely ahogyan e helyet azután elneveztük 1.5 percre volt a szállodától.

A megérkezés így jól sikerült Tanulságok : 1./ Legyen pontos cím mindenkinél , 2./ Figyelj a karaván minden tagjára és egymásra , 3./ Legyen feltöltve a telefon kártyád , 4./ A papagáj is megmondta a macska szájában : - nem kell beszarni ez a hülye a végén még elejt.

A szállodában nagyon rugalmasan és kedvesen fogadtak - 14:00 -re vártak és még csak 11:30 volt - rövid idõn belül négy szobát kitakarítottak és ezeket elfoglalhattuk. Mivel elég volt az autózás rejtelmeibõl úgy döntöttünk tömegközlekedést veszünk igénybe, ami utólag rájõve szerintünk jó választás volt, ám ezzel is volt egy kis kalamajka . A rejtelmes turista jegy megvétele után ( 5 euró /24 óra ) igénybe vettük az U 1 -es és az U 3 -as földalattikat , amellyel eljutottunk a Schönbrunn palota elé.
Itt már jelentkezett az adventi hangulat, a Fõkapun belépve a hatalmas Díszudvarra jutottunk a pár száz hasonlóan érdeklõdõ embertársainkkal egyetemben. A kastély elõtt a tér végén hatalmas fenyõfa és elõtte egy kis színpad ( amelyen éppen egy kis kórus énekelgetett karácsonyt idézõ dalocskákat ) volt felállítva, amit a körülötte elhelyezett vásáros házikók foglaltak körbe, amelyekben különbözõ étkeket, süteményeket, édességeket, ajándékokat és itókákat árusítottak. A kavalkádban elõszörre alig találtuk meg a bejáratot, de aki keres az ... . A jól kitalált jegy ár kifizetése ( 10.50 / euró - Grand Tour ) után rövid beléptetõ rendszeren túljutva és egy idegenvezetõ telefon boldog tulajdonosaként már indulhattunk is a 40 termet bemutató kb. 50 perces tárlat vezetésre. Mivel a látogatók nagy számban tekintik meg e látványosságot ezért akárhogyan próbáltunk kicsit lemaradni az áramlattól az bizony csak egymás után jött és csak jött. Így nem sokat idõzve a Külsõ várószobában - pedig a használata során bizony volt aki napokat is várakozhatott itt - a Biliárd terembe mentünk kis csoportunkkal, igaz most játékról szó sem lehetett, minden be van riasztózva. A következõ termek I Ferenc József lakosztálya volt , nagyon spártai jelleggel . Az audiencia-terem , dolgozó szobája , és egykori háló szobája ( - itt is halt meg 1916-ban - itt található halotti festménye ) egymást követik . Erzsébet királyné szobái és Maria Antoinette szobája következik. Az ezt következõ szobák : a család nappalija, volt majd a gyerek szobát láthattuk ( 16 gyermek közül mindig a két legkisebb lakta ) A szobákat megtöri a Tükör terem ahol Mária Terézia teljes udvari pompában fogadhatta a követeket. A Nagyterem a barokk remekmû mesteri megjelenítése több mint 40 méter hosszú és tíz méter széles, az itt elhelyezett gyertya lángot imitáló lámpák ragyogásában ( a kis égõk a hõ hatására imitálják a láng mozgását, csak ide tervezték ). A kör alakú Kínai szoba lakkfestésû falborításával és az étellift-szerû szerkezettel, amelynek segítségével a konyhából terítve-megrakva érkezett egy asztalka a padlórésen át, hogy a császárnõ a bizalmas barátaival négyszemközt háborítatlanul lehessen - illetve ehessen. Az olasz az amerikai és egy ázsiai csoport elõre tessékelése a Millionenzimmer nevezetû, a nevében is szereplõ milliós értéket képviselõ rózsafából faragott rokokó falborítású szobában megtörtént. Közben teljesen besötétedett és az ablakokon kitekintve láthattuk, hogy az egész park csak úgy csillog a kastély körül.
A sok nézelõdés után teljesen elkábulva a kijárat látványa térített vissza bennünket a valóságba, azonban volt akit nem és szépen vitte magával a már hozzánk szokott idegenvezetõ telefont a kijárati szenzorok persze egybõl jeleztek, itt azután valami osztrák tájszólással valamit magyaráztak egymásnak a biztonsági emberekkel, persze mi nem értettünk belõle semmit - tájszólás nélkül sem. Az idõ gyorsan szaladt és mint kiderült az ablakbeli csillogásnak megvolt a magyarázata szemerkélt az esõ. Azután esett.
Mi bizton állítgattuk ez nem esõ csak úgy látszik EZ HÓ ! és így már mindjárt más volt. Az U 3 és az U 2 földalattiak igénybevétele után ahol nem ázott a társaság ( az esernyõk a szálloda parkolójában lévõ autók csomagterében szárazan viselték a megpróbáltatásokat kivéve egyet amely teljesen elázott ) újra kibújtunk bár elõtte az aluljáróban lévõ pizza sütöde egy barátságos pizza árusának invitálás többen elfogadták és bizony be is lakmároztak. Csodálatosak voltak a fények csak a csillogást kiváltó dolog nem kellett volna.
A gyalogos séta a Rathaus-ig tartott, a Városháza elõtti parkban szintén egy kis adventi vásárváros volt kialakítva a környezõ fák különbözõ színes lampionokkal voltak feldíszítve ( törpék, lámpások és sok minden féleség színes kavalkádja ). A Városháza tornyán lévõ páncélos lovag ( a " vasember " - amely egyébként bronzból készült ) bátran tartotta a zászlós kopjáját vásári forgatag felett. A nézelõdés következménye, hogy szétzilálódtunk és a vége az lett megint hárman háromfelé kerestük a többieket. Amikor mindenki meg lett úgy döntöttünk vissza megyünk a szállodába és holnap talán több szerencsével tovább folytatjuk. Igen ám csakhogy a társulat egyharmada a múzeum után haza ment és úgy volt 20:00 órakor találkozunk velük a Stephanplatzon. Egy hirtelen sms-t követõen irány haza. A szállásra érkezve összegyûlt a társaság és a szálló italos helyén elfogyasztottuk az érkezésünkkor " kihagyott " vendégváró italunkat, amely valaki szerint fröccs és van aki szerint pezsgõ volt.
A barátságos beszélgetés után felmentünk még az egyik szobába dumcsizni, de egy észveszejtõ Tv csatorna, amelyen persze elõször csak zene ment hát valami borzasztó észbontogató feladatok elvégzésére sarkalt vállalkozó embereket pénz jutalmazás ellenébe. Ez csak szörnyülködést és persze figyelmet is kiváltott ( csoda hogy egyre agresszívabbak a reklámok ?)
Már csak ez hiányzott nekünk az egész napi kalandok után. Na szóval lefeküdtünk. Volt aki kicsit korábban ki késõbb.

A második napunk reggel is jól kezdõdött. Korán szerettünk volna felkelni és gyorsan megreggelizni azután irány a látnivalók. Nem így történt. Mindennek a bõséges reggeli volt az oka. Mindenki jóllakottan , mint a kis iskolások, lassan vánszorogva a verõfényes napsütésben, újfent a villamos - akarom mondani mivel épp jött a busz ezért örülten rohanva a megállóig, megtettük a csoportos síkfutást, rövidtávi rekorddal megdöntve. A busz persze megvárt volna - talán . Mindenki jókedvûen szaladt a napnak.
Elsõ állomás a belvárosi terület. A Stephansdom teljes körüljárását az Isten tisztelet miatt késõbbre kellett halasztanunk. Addig is Ágota útikönyvét felhasználva lépésrõl lépésre a kis utcák zeg-zúgát bejártuk és a könyv által érdekesnek tartott érdekességeket megkuksiztuk, olyan volt bár, mindegy idegenvezetés sorra jöttek : Mozart ház (amíg mi a lemaradt felfedezõk a ház belsejével voltunk elfoglalva a többiek lazán elsétáltak a kézi könyvet követve hiába ígérték menjünk nyugodtan majd megvárnak addig - így bízzunk a kíváncsi lányokban - , mivel ketten voltunk egyikünk ott maradt és a másikunk bõsz keresgélésbe kezdett a kis utcákon honfitársaink után , persze térkép és kalauz nélkül .
A sikertelen többszöri próbálkozás vége az lett (25perc után) , hogy vissza a várakozó társhoz és ekkor az egyik keresztutcából feltûnt a kallódó társaság akik csak most ébredtek rá, hogy megvagyunk somolyogva és tök véletlen kanyarodtak vissza erre ), Jezsuita-templom, a hatalmas kéttornyú barokk templom az ellenreformáció bécsi diadalának eleven emlékmûve, belsõ terem lenyûgözõ, talán nincs olyan oszlopfajta például amelyet fel ne használtak volna díszítésére. A templom külseje alapján nem számítunk rá , egyszer csak óriási kupola alatt haladunk el: ez azonban csak festett ál-kupola a perspektíva kiváló ismeretében megfestett elemekkel Pozzónak aki tervezte arra is volt gondja , hogy a padlóba egy feltûnõ fehér kõlapot helyezzen - ezen állva látható a kupola festmény a legjobb perspektívából.
Shwedenplatzi földalattira átszállva visszatértünk a Stephanplatzhoz és innen elmentünk elõször a Szt. Péter-templomot majd a Bécs Város Óra múzeumát ( belépés ingyenes volt ) néztük meg az 1921-ben nyitott múzeum az idõ mérésének több éves történetét , közel 3200 óra bemutatásával ( toronyõr ébresztõ -, zseb-nap -, nürnbergi " tojás " -, kép -, miniatûrökkel díszített -, zseb - és a legmodernebb órák ). A kiállítás után , amely lányoknak is tetszet az õ javaslatukra átmentünk szomszéd házban lévõ a Baba múzeumba az az átmentünk volna, de a borsos belépõt látva ( a fiúk nagy "bánatára" ) a látogatás, - mivel valószínû magán múzeum - az ajtó elõtt egy gyors fényképezkedés megtörténtéig tartott . A József kút és a Szentháromságoszlop érintésével vissza kanyarodtunk a Stephansdomhoz amelyet most meg tudtunk tekinteni belülrõl is . A Székesegyház megnézése után háromfelé váltunk, volt aki vásárolni szeretett volna , volt aki pedig még szerette volna megtekinteni a Belvedere-t. Aki ezt választotta bizony nem járt rosszul , mivel a " Szép látványt" jelentõ olasz kifejezés találó reá , kívül-belül egyaránt . Maga a Felsõ Belvedere épülete a képzõmûvészet mestereinek munkáit õrzi . A márványterem nagy erkélyérõl nemcsak az egész várost hanem a Wienerwald dombsorát is látni . A XIX. és XX. század Osztrák Képtára néven múzeummá vált ( 7,5 / euró ) , amelyet az idõ rövidsége miatt 1,5 óra alatt néztünk meg ( talán egy egész nap elég lenne rá ). A képtár utolsó emeletén szinte már csak átszáguldó csapatunkat megirigyelve az orkán erejû szél is feltámadt annyira, hogy a múzeumból kijõve a sapkánkat elkapta és mivel helye volt - az egész hatalmas kert - egy jó darabig pörgette mígnem el nem kaptam. Na ezen is lehetett vidulni, jaaa és a sötétben elhelyezett kivilágítatlan derék magasságú oszlopba ütközésnek - hátra felé tekintgetve, de ez is egy külön történet .
Mivel a szállást reggel elrendeztük semmi sem tartott fel bennünket az esti hazafelé útnak elkezdéséhez ... , hacsak az nem , hogy a kocsiban ülõk beosztása változott a lakhely elérések miatt. A sztrádára való feljutáshoz annyit még hozzátennék, hogy most sem volt egyszerûbb a dolgunk - bizonyította három próbálkozásból kétszer a szállóhoz jutottunk vissza, mintha csak azt akarta volna valami még maradjunk egy kicsit.

Mindenki nagyon jól érezte magát és eldöntöttük jövõre 2004-ben visszajövünk, azokkal is akik valamilyen okból most nem tudtak eljönni velünk. u.i.: A sofõröknek is meg voltam elégedve a munkájával.

Folytassa a posta olvasását »