Vendég könyvünk Blogja!

Természetjárók emlékei

Velencei - túra

Az esõ túra a kavalkádon keresztül tartott .

A csapat összegyûlése után kényelmesen elhelyezkedtünk a buszon és megkezdtük hosszú utunkat az elrettentõ hírekkel ( a Szt. Márk teret ellepte a víz , szakad az esõ, hideg van és nincs mindenkinek gumicsizmája ) terhes úti cél felé. A kicsit hosszú utat sok-sok pihenõ szakította meg és egy kicsit türelmetlenül vártuk már a megérkezést. A valóság nyersen fogadott bennünket - a hírek fele igaz volt, tócsákban állt az összegyûlt víz a cemping összekötõ útjain és a szállás is kissé ridegen fogadott bennünket, de minden jó ha a vége ... és az elsõ nehézségeken túljutva elindultunk a Város felé kisebb csapatokra osztódva, igaz volt aki egybõl vissza is fordult mivel a helyi busz megálló igaz nagyon közel volt a cempinghez, azonban az út ezen rövid szakaszán sikeresen beterítette egy arra száguldó autó esõlével amely úton útfélen megtalálható volt.
Ez sem tudta azonban a lelkes csapat kedvét szegni, szinte ázhatatlan volt a társaság és ez így is maradt három napon keresztül. A helyi járat mint a villám úgy repített be bennünket Piazzale Roma végállomásra, ahonnan a szélrózsa minden irányába szétszóródtunk annak tudatában, hogy akár merre indulunk is el minden felé rengeteg érdekes látnivalóval találkozunk és aki járt már Velencében az tudhatja, hogy így is van.
Akár merre fordultunk számunkra és sokak számára csodálhatjuk a kisebb nagyobb paloták épületek romladozó állagában is gyönyörû látványát. Mi kis csoportunk terve az volt ( az esernyõ alatt ) , hogy az elsõ napon a nem annyira nyüzsgõ és a turisták által " hömpölygõen " látogatott fõ útvonalat, hanem a kisebb zegzugos utcácskák, sikátorok ( amelybõl a becslések szerint is 3000 van ) hangulatával ismerkedünk. Dorsoduro kerület bebarangolása után eljutottunk a város keleti végét határoló Santa Maria della Salute-hoz. A hatalmas dóm a Canal Grande bejáratánál úgy tûnik mintha a város küldötte lenne, aki a tenger felöl fogadja a látogatókat kupoláival, csipkézett támfalaival, szobraival, széles lépcsõivel. Átellenben az esõben csillogott a másik csoda Palazzo Ducale, amely hívogatott bennünket a csatorna másik oldalán.
Azonban egy kicsit még várni kellett a találkozásra mivel a Ponte dell' Accademia -n átkelve jutottunk, - na és persze a kígyózó népen keresztül - amely teljesen ráhangolódva a velencei hangulatra - néha utunkat keresztezve esernyõikkel színes karneváli hangulatot árasztva magából - lassan de biztosan egyszer csak eljutottunk a térre , éppen a színpad mellett. A csillogó kövezeten visszatükrözõdõ fények még csak fokozták a látványt, amely megkapó volt bármennyire is át voltunk ázva. Fényképezve és egymásnak - a karneváli ruházatokban, amelyek közül nem található egyforma kivéve a csoportos jelmezbe öltözöttek ( pl. pingvin csapat ) - mutogatva az érdekességeket mint a gyerekek jártuk be az egész teret , ahol persze találkoztunk a más-más útvonalon érkezõ ismerõsökkel a csapatból. És ez így telt el addig, amíg csak bírtuk a hideget és esõ levet.
Amikor már teljesen átázott a cipõnk akkor visszatértünk a szállásunkra ( persze ez már este volt ), ahol a friss élményeket megbeszélgettük miután - a kulcsok megtételével - a szobáinkat elfoglalgattuk.

A második napunk reggel esõmentes, bár párás volt . Kiinduló célunk a muranói sziget és az üveg gyárak hívogató csodáival. Nem is csalódtunk. A kis bemutatón - amelyet kétszer is megnéztünk - a mester ember kezei alatt az üveg csodálatos formálhatóságát szemléltük, majd a város csendes utcácskáin bolyongtunk oly sokáig, hogy eljött az ebéd idõ és egy nagyon hangulatosnak tûnõ kis éttermet találva és persze újfent szerencsénkre találkoztunk ismerõsökkel, együtt tértünk be étekházunkba.
Az az csak betértünk volna mivel a tulaj aki egy nagyszerû fickó volt pár perc türelmet kért abból kifolyólag, hogy a telt ház feliratot is ki tehette volna - mivel mint késõbb láttuk - nagyon népszerû kisvendéglõ volt a helybeliek között. Addig is elbeszélgetett velünk, majd egy pillanat alatt megfordulva kezében egy rakás pohárral - melyet barátságosan kiosztott közöttünk - és egy üveg pezsgõvel újfent megjelenve együtt mulattuk az idõt, oly mértékig, hogy vagy három órát töltöttünk itt a bejutást követõen, "kajálva" és borozgatva, éppen egy születésnapi buli kellõs közepén. Jó ételekkel jól lakva búcsúztunk - a lányok is kaptak útra valót : a prágai lányok " kedvesebbek" mint a pestiek "állította - viccelõdve Õ - Mi nem osztjuk a nézetét !!!
A karneváli forgatag felé vettük az irányt mikor visszaértünk Velencébe. Szerintünk Cannaregio kis csodái a sûrûn egymásba gabalyodó házak, utcák áttekinthetetlen szövevénye megannyi hidacska és csatornácska mely vizében visszatükrözõdik a házak sziluettje, újabb csoda számunkra. Áthaladva rajta, fagylalttal kezünkben jutottunk vissza a Szt. Márk térre, ahol újfent már megszokott idill fogadott megannyi "jelmezbe" öltözött emberkével minden féle nációt felvonultatva.
Az este, igaz késõ este a Canal Grandén való vissza vaporettozással zárult, amely szintén élményszámba ment, a megannyi kivilágított palota látványával fûszerezve.
Fáradtan tértünk nyugovóra. Harmadnap a hazaindulás készülõdésével kezdõdött és az emlékek megbeszélgetésével.

Reggeli után nekivágtunk a sztrádának. Visszafelé utunkat megszakítottuk Tarvisio meglátogatásával, ahol a nagypiac zárva volt, így egy rövid pihenõ után: "irány haza". Az Alpokban hatalmas hóvihar kapott el bennünket, de szerencsénkre hóláncot nem kellett használni és a táj télire változásának szemtanújaként csak a javunkat szolgálta az újabb természeti áldás.