Vendég könyvünk Blogja!

Kirándulásunkat megelőző este várakozással, s némi félelemmel telve figyeltük az „időjósok" másnapi előrejelzéseit. Szórványos esőkkel tarkított borongós időt jósoltak. A kitűzött indulási időpontot szinte pontosan betartva, tekintetünkkel időnként az eget pásztázva - esőfelhők nyomait vizsgálva - vettük célba az „új Szlovákia fővárosát, Pozsonyt.
A korai időpont ellenére nagyon hamar felélénkülve, élénk beszélgetéseket folytatva utaztunk új élmények felé. Keresve a napfény halvány nyomait, optimizmusunknak teret adva - már látni is véltük a felhők közül kibukkanó napocskát. Útcélunk felé közeledve egyre inkább meg kellett állapítanunk, reményeink talán kissé túlzóak voltak, s most már reálisan látnunk kellett: ez a nap bizony tényleg borongós lesz. Amikor pedig az első esőcseppek megjelentek a busz ablakán, jónak láttuk előszedegetni az eső ellen védelmet nyújtó felszereléseinket.
Első utunk Dévény várához vezetett, mely egy 80 m magas mészkőszirtre épült, s mely helyen már 864-ból is említenek palánkvárat. A XVI. században pedig a Báthoryak-majd a Pálffyak tulajdona. 1809-ben a franciák felrobbantották, így be kellett érnünk néhány megmaradt fal és torony látványával. Ráadásul a felső szintet - átalakítási, felújítási munkák miatt nem tekinthettük meg. Azért voltak köztünk bátrabbak is, akik a lezáró kötélen átbújva, gyönyörködtek a másik oldalról látható panorámában is. Érdemes volt egészen a várrom tetejéig „felmászni", hiszen esőfüggönyön át is csodálatos volt az elénk táruló pozsonyi látkép, illetve a mélyben kanyargó Duna. A hol csepergő, hol jobban megeredő eső nem tudta kedvünket szegni, s igyekeztünk minél több látnivalót fényképen is megörökíteni.
Utunkat folytatva a Pozsonyi vár volt a következő állomás. A Duna szintjéből kiemelkedő, 74 m magas dombon épült. A látványa messziről érdekes, hiszen szabályos négyszög alakú - 4 sarkán sisakos tornyokkal, „fordított ágy, fordított asztal" benyomását kelti. (Nem véletlen, hogy így is nevezi a népnyelv.) A történetek szerint 1811-ben az egyik kályhában akkora tüzet gyújtottak, hogy jóformán teljesen leégett a vár. Másfél évszázadig roskadozott, de szerencsére a mai kor látogatója teljes pompájában csodálhatja meg. A vár 3 emeletén különböző kiállítások tekinthetőek meg. Az első szinten, vándorkiállítás keretein belül „az ember a Holdon" című kiállítást láttuk. A következő emeleteken képkiállítás, óra, fegyvermúzeum, korabeli bútorokkal berendezett szobabelsők várják a látogatókat. Teljesen átadva magunkat a látványnak, s ettől átszellemülve, valóban a múlt századokban éreztük magunkat.
Sajnos, mivel a kiállított dolgok magyar megnevezése hiányzott, meg kellett állapítanunk - angol tudásunkon van még mit csiszolni - s valóban „szabad fordításainkban" időnként mókás eredmények születtek. „Fellépcsőzve" a kilátóba, a torony minden oldalán kinézhettünk, s gyönyörködhettünk a körpanorámában. Egyik oldalról kitűnően látható a 432 m hosszú, s 21 m széles Új Duna-híd, melynek tetején Kilátó-étterem működik. Sétánk tovább vezetett a várkertben, ahol nem tudtuk megállni, hogy egy-egy esernyős csoportkép erejéig össze ne álljunk, az ősz ezernyi sárga, barna, rozsdavörös árnyalatában pompázó lombjai között.
Az Óváros szűk, műemlék jellegű épületeivel tarkított sikátorain keresztül vezetett utunk a Szent Márton székesegyházig, a „Dóm"-ig, mely jelentős építészeti műremek. Tornya 85 m magas, tetején pedig 3 mázsa súlyú aranyozott korona csillog - annak emlékére, hogy majd 300 éven át, (1563-1830-ig) itt koronázták meg a magyar királyokat, királynőket. Belsejében a templomi félhomály teremt misztikus hangulatot. A színes üvegablakokon átderengő fény, a bronz keresztelőkút és szentségtartó, Szent Márton fekete kőből faragott lovas szobra, királyok, szentek földi maradványait őrző ezüstkoporsók, a fából készült s arannyal díszített aprólékos részletgazdagsággal megtervezett és kivitelezett oltárképek látványa megérinti, s áhítattal tölti el a látogató turista lelkét. A Mihály-kapu alatt áthaladva, s tornyára feltekintve látható a Sátánt legyőző Szent Mihály szobra. A toronyóra csak három irányban mutatta az időt, a gettó felé néző oldalon hiányzik a számlap, mivel ők nem járultak hozzá a fenntartásához. 1919. január 1.-ig ebből a toronyból kiáltották ki az újévet. A toronyban ma fegyvermúzeum van. Az Óváros zegzugos utcáin barangolva, szinte lépten-nyomon műemlékbe „ botlik " a látogató. A Ferences-rendiek temploma barokk, s gót stílusban épített műremek. Itt koronázták magyar királlyá Habsburg Ferdinándot. Érdekesség, hogy ebből a toronyból hangzott fel a hajnali harangszó- ami után a kocsmárosok megkezdhették az italkimérést. A „sörharang" , pedig este figyelmeztette a vendégeket, mikor kellett távozniuk a kocsmákból. A Jezsuiták, Saint Salvatore temploma előtt álló „Mária- oszlopot" I. Lipót állítatta, a Wesselényi összeesküvés leleplezésének örömére. Különlegessége, hogy nincs tornya, ennek magyarázata: az evangélikusoknak nem volt temploma, s azzal a feltétellel építhettek, hogy az nem hasonlíthat a katolikusokéra: tehát nem lehet tornya.
Hálásak voltunk hogy sétánkat, - a kitartó esőben - ilyen sűrűn látnivalók, s fedett helyek szakították meg, ahol volt alkalmunk átázott esernyőnkből kirázni a vizet, s kis időre megszárítkoznunk. Vizsgáztak a cipők, kabátok-vízállóságukat tekintve, s bizony volt olyan cipő is, amiben tulajdonosa úgy érezte „csónaktúrán" van. A buszban pedig sebesen szabadult meg tőle, s húzta fel átfázott lábára a meleg váltó zoknit. Volt persze olyan is, aki duplán bebiztosította magát, esőkabáttal s még esernyővel is felszerelkezve vágott neki a kirándulásnak.
Óvárosi barangolásunk kezdett a végéhez közeledni, de hátra volt még a Prímás palota megtekintése, melyet tényleg kár lett volna kihagyni. Batthyányi József hercegprímás építtette, s 1820-ig az esztergomi hercegprímások székhelye volt. Ma reprezentációs célokat szolgál, a köztársasági elnök székhelye, s városi képtár is. Magyar történelmi vonatkozásai is vannak. A Dísztermében írták alá a Pozsonyi-békét, 1805 -ben. Az utolsó magyar rendi országgyűlést is itt tartották, s Haynau itt írta alá a szabadságharc főtisztjeinek halálos ítéletét. Első emeleti, „tükörtermét"-„gobelin teremnek" is hívják, mert 6 db. fali kárpiton, Hero és Leander szerelmét örökíti meg, 1630-ból. A palota belső udvarán „Sárkányölő szent György" szobros szökőkút található, valamint itt láthatjuk Romer Flóris műtörténész mellszobrát is. Az épület tetején, a címerdísz fölött a jellegzetes bíborosi kalap fedezhető fel. Oldalfalán pedig egy vízszintes vonal, s egy dátum: 1850. febr. 5. a Duna aznapi szintjét ábrázolja, s érzékelteti: áradások idején az utcák „folyókká" változhattak... Sajnos a látnivalók megtekintésére kiszabott időnk vészesen közeledett a végéhez, de a főtér közepét uraló Szlovák Nemzeti Színház monumentális épülete előtt még összeálltunk egy csoportkép erejéig. A színház 1886 -os megnyitóján Jókai is jelen volt, Erkel Ferenc pedig személyesen vezényelte itt a Bánk- bánt, Johann Strauss pedig a Denevért. A színház előtt álló, ún. „Ganümédész díszkút" kedves teknősbéka és rák figuráival vonja magára egy időre a látogató figyelmét.
A délután 5 órára tervezett indulásig hátralévő bő félórában pedig úgy döntöttünk, egy hangulatos cukrászda vendégszeretetét élvezzük, s a kellemes melegben, egy- egy süteményt, meleg teát, capuccinót, fogyasztva melegedtünk, s szárítkoztunk meg. Megjegyzendő: véletlenül a cuki falai rózsaszínben pompáztak, amilyen színben mi is láttuk Pozsonyt, a mai kissé borús, esős napon.
Feltöltődve, élményekkel „megrakottan" indultunk a buszhoz, s az egész napos „égi zuhanyozás" után megszáradva, a fűtött buszban elpilledve, elfáradva, egyesek oldalra billent fejjel bóbiskolva érkeztünk haza.